Gépagy blog

Gépagy blog

Szenzációs találmány a filléres papírmikroszkóp!

2015. január 26. - fulopmiklos

Az éhezéssel, járványokkal, háborúval sújtotta területekre az egészségügyi személyzet, az alapvető gyógyszerek eljuttatása sokszor kimerítően nehéz feladat. Az orvosi eszközökről nem is beszélve. A Stanford Egyetemen működő egyik kutatócsoport a probléma enyhítésére olyan papírmikroszkópot fejlesztett ki, amely kevesebb mint egy dollárból előállítható.

foldscope.jpg

A Foldscope névre hallgató eszköz alkatrészei egyetlen A/4-es papírból origami szerűen kihajtogathatók, és bármikor használhatók. Annak ellenére, hogy nagyon olcsó, kiválóan használható akár orvosi célokra is. Az eszközbe építhető zafírlencsék a több mint 2000-szeres nagyítással, mikronnál kisebb felbontással (800 nm), bármely mikroszkóppal felveszik a versenyt. Súlya kevesebb, mint 8 gramm, eléggé kicsi ahhoz, hogy akár egy zsebben is elférjen összeszerelt állapotában.

foldscope_1000.jpg

foldscope_microscop.jpg

A papírmikroszkópnak nem kell külső tápellátás, a fényforrást egy nagy fényerejű LED biztosítja, amely egy gombelemmel működik. Igen ellenálló, akár rá is taposhatunk, vagy kidobhatjuk a harmadik emeletről, a mikroszkóp azután is használható marad. Kialakítása lehetővé teszi, hogy speciális területeken is alkalmazzák, de olcsósága miatt gyakorlati jelentősége lehet az oktatásban is. 

A bejegyzés trackback címe:

https://gepagy.blog.hu/api/trackback/id/tr107111005

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

the.man · http://rivercottagenyomaban.blogspot.com/ 2015.01.27. 15:29:43

nagyon jó dolognak hangzik és ha a képek ezzel a mikroszkóppal készültek akkor főleg kell (nem tudom mire de jól néz ki)

tavolirokon2 2015.01.27. 17:10:47

Rendeltem kinabol egy pici zacsko mini-uveggolyot (kolniszorofejszelep-golyok elvileg) hozza, $3+free shipping. Ha lesz vegre egy kis idom, csinalhatok tizezer ilyet.
Mukoromdiszito golyocskakat ne vegyetek, azok krumpli alakuak es van rajtuk valami szines feluletkezeles.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.01.27. 19:17:09

"a fényforrást egy nagy fényerejű LED biztosítja, amely egy gombelemmel működik"

Hát igen, a gombelemek már csak az olcsóságukról és a nagy kapacitásukról híresek.

A ceruzaelem sokkal olcsóbb és a kapacitása is jóval nagyobb.

2015.01.27. 19:23:32

nagyon várom már a kihajtogatható hamburgert, a nyomtatható fasírtot, és a flakonból kinyomható friss kenyeret.

Zool2107 2015.01.28. 13:42:39

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem nagyon tudok olyan LED-ről, aminek a nyitófeszültsége 1,5 V alatt lenne. Az olcsó fajta ceruzaelemből meg nem nagyon létezik 3 V-os, míg gombelemből többféle méretben is van ilyen feszültségű. Tehát eleve több ceruza elem kellene 1 gombelem kiváltására.

Nem tudom azt sem, hogy honnan jön az a megállapítás, hogy a gombelem az olcsóságáról híres (feltételezve az iróniát a hozzászóklásban). Darabját simán meg lehet venni 20 Ft-ért is akár, és akkor nem nagkereskedelemről meg több ezres-milliós gyártói megrendelésről beszélünk.

Hogy ne a levegőbe beszéljek, tessék:
www.tinydeal.com/5-x-3v-micro-cr2016-battery-p-5787.html

A méretről meg ne is beszéljünk. Abba a borítékba, amiből a videóban kiszórta az összeállított mikroszkópokat, nyilván befért volna a 30 darab papírmikroszkóp mellé a 60 darab ceruzaelem is kényelmesen...

Ez az okosnak szánt hozzászólás, nagyon sok sebből vérzik még az én laikus szememmel nézve is, de nyugodtan meg lehet írni az ötletet Manu Prakash-nak is, hátha ő másképp látja ezt a dolgot.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.01.28. 14:30:15

@Zool2107:

"Tehát eleve több ceruza elem kellene 1 gombelem kiváltására. "

Okos vagy, rájöttél. :)

"Nem tudom azt sem, hogy honnan jön az a megállapítás, hogy a gombelem az olcsóságáról híres "

Akkor hasonlítsd össze azonos kapacitás (VAh) árát gombelemmel és ceruzaelemmel. Persze egyazon forrásból, nehogy a gombelemet Kínából, a ceruzaelemet meg a sarki fűszerestől vedd.

"a 60 darab ceruzaelem is kényelmesen"

Elég egy is, azzal bírja kb. addig, mint 60 gombelemmel.

"Ez az okosnak szánt hozzászólás, nagyon sok sebből vérzik még az én laikus szememmel nézve is"

A tiéd is.

Zool2107 2015.01.29. 11:03:44

@Kovacs Nocraft Jozsefne: ceruzaelemmel hogy oldanád meg a hajtogatás dolgát? Erre nem adtál magyarázatot. Asszem félreértelmezed a dolgot, azt a 30 darab papírmikroszkópot 1 darab ceruzaelemről működtetnéd? Akkor mind a 30 felhasználónak ugyanott kell lennie folyamatosan egy helyen, hogy ne maradjon áramforrás nélkül. Itt nem csak arról van szó, hogy meddig bírja, hanem a funkcionalitásról is.

Amúgy én nem hasonlítottam semmit semmihez, csak írtam, hogy nem drága a gombelem. Te jössz itt azzal, hogy mi egy egységnyi VAh ára a ceruzaelem vs gombelem témakörban. Ha megnézted a videót (remélem, bár a hozzászólásodból nem úgy tűnik), a végén említi a fejlesztő, hogy 50 cent darabáron sikerül előállítaniuk. Ez nagyjából 130 Ft manapság, ebből 20 Ft a gombelem ára, a többi 110 Ft-ot más teszi ki. Na akkor most nagyon előrébb lennének, ha nem 20 Ft lenne az elem hanem 5-10 Ft és esetleg tovább bírja a világítást, cserébe rászánhatnak pár száz (ezer?) munkaórát arra, hogy átszabják az egész koncepciót olyanra, hogy ceruzaelemmel működtethető legyen.

Nincs említve, hogy milyen típusú led-et és elemet használna, de átlagos értékeket figyelembe véve 10-15 órát megy el a világítás egy elemről (gondolom magad is rá tudsz jönni, hogy hogyan jön ki ez az érték, ha már olyan okos vagy). Ezután ki kell cserélni egy 20 Ft-os elemet - szerintem egy hagyományos mikroszkóp üzemeltetése sem olcsóbb ettől. Eddig a több ezer dolláros mikroszkópok porosodtak/gombásodtak félretéve, mert nem tudták/akarták üzemeltetni őket. Valószínűleg egy olyan mikroszkóp árából egy generációnak elegendő mennyiségű papír mikroszkópot/elemet tudnak adni az arra rászorulóknak.

Erre jössz te és megmondod a tutit a ceruzaelemeiddel a stanfordi kutatócsoportnak... :)))

Ui: várom az érveid azzal kapcsolatban, hogy az én hozzászólásom milyen sebekből vérzik. Én leírtam, hogy te hol mész félre, de te semmi konkrétumot nem írtál, csak odabiggyesztetted a kis szurkálódásod a végére. Vitázni akarsz vagy trollkodni?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.01.29. 11:37:59

@Zool2107:

Veled vitázni? Minek? Elmondtad az érveidet, én is az enyémeket. Schluß.
süti beállítások módosítása