Gépagy blog

Gépagy blog

Míg nálunk adóztatják, máshol kötzelező a napelem telepítése

2015. március 22. - fulopmiklos

Franciaországban, a nemrég elfogadott új környezetvédelmi törvény értelmében, valamennyi új, a kereskedelmi, ipari zónán belül épült épület tetejére napelemet kell telepíteni vagy zöldtetőt létesíteni.

napelem.jpeg

Példamutató gyorsasággal a közép-franciaországi Crucey-Villagesben, az energetikai óriás, EDF épületének egy részén fotovoltaikus park épült. A héten jóváhagyott törvény érelmében a kereskedelmi övezetekben épült épületek háztetőinek egy részét zöldnövénnyel vagy napelemmel kell beborítani. A zöldtetők elsősorban azért előnyösek, mert szigetelő hatásuk van, így segítenek csökkenteni a szükséges hőenergia mennyiségét a téli időszakban, nyáron pedig az épületetek hűtésében segítenek, emellett megtartják az esővizet, így megoldva a vízelvezetés égető problémáját. A zöld tetők a biológiai sokféleség szempontjából is előnyösek, mert a madarak kiváló fészkelő helyeket találhatnak maguknak a városi dzsungelek kellős közepén.

A parlament által elfogadott törvény kevésbé szigorú, mint amit kezdetben a francia környezetvédő aktivisták javasoltak. Ők valamennyi háztetőt a teljes felületen „zöldíteni” akartak. A szocialista kormány azonban meggyőzte az aktivistákat, hogy a törvény hatálya csak a kereskedelmi épületekre vonatkozzon, és csak a tetőfelület egy részét kelljen beültetni növényekkel. Ezen felül az épülettulajdonosok dönthetnek, hogy az épületük tetejére növényeket, avagy napelemeket szeretnének telepíteni.

Zöld tetők nagy népszerűségnek örvendenek Németországban és Ausztráliában, és a kanadai város, Toronto is bevezette 2009-ben a fenti gyakorlatot. Ott viszont a lakóépületekre is kiterjesztették a környezetvédelmi törvény hatályát.

A bejegyzés trackback címe:

https://gepagy.blog.hu/api/trackback/id/tr537286769

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

whw (törölt) 2015.03.23. 06:00:33

Hurrá, a kínai napelemgyártóknak jó kis biznisz néz ki...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.03.23. 06:34:28

Ezt is másolhatnánk róluk, nem csak a vasárnapi boltzárat.

Béla Vajon 2015.03.23. 09:00:36

Az adóztatást én is egy baromságnak tartom, de azzal azért legyünk már tisztában, akármit is fröcsögnek a megmondóemberek, hogy baromira nem befolyásolja az adó azt, hogy valaki felszerel-e napelemet vagy nem.
Egy 1.5 milliós beruházásnál baromira nem döntő az a 20-30.000Ft...
Az igaz, hogy adókedvezményt kéne inkább adni rá, nem adóztatni, de ezen a kis adón lovagolni akkor is baromság.

2015.03.23. 09:28:13

@Béla Vajon: Sok kicsi sokra megy: ÁFA, termékdíj, tűzvédelmi távkapcsoló (csak Magyarországon), 70 napos engedélyeztetési idő. Nem kimondottan bátorító.

téridő2 2015.03.23. 11:10:25

Magyarországon is kötelező lesz és még majd növelik az adó mértékét is.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.03.23. 11:50:53

@Béla Vajon:

"Az igaz, hogy adókedvezményt kéne inkább adni rá, nem adóztatni, de ezen a kis adón lovagolni akkor is baromság."

Valóban nem túl nagy összeg, de az azért megdöbbentő, hogy az ólomakkukra kivetett kilónkénti termékdíj háromszorosát vetik ki a napelemekre.

Nem mellesleg: adókezdvezmény nincs rá ugyan, de igen komoly támogatás igen. Számolj utána, mennyibe fájna neked, ha otthon, akkumulátorokban kellene tárolnod a fölös termelést. Azt is, mennyi veszne el hónapok alatt az akkuk önkisülése miatt.

Ezzel szemben az állam kötelezi az áramszolgáltatót, hogy akár hónapokig tárolja neked a megtermelt áramodat INGYEN, hogy azt akkor vedd ki a rendszerből, amikor akarod - akár csúcsidőben is (éves szaldó).

eßemfaßom meg áll 2015.03.23. 12:13:02

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "ólomakkukra kivetett kilónkénti termékdíj háromszorosát vetik ki"

kétszeres lesz az
(57-114ft)

és arról tényleg szeretnek elfeledkezni az ajvékolók, hogy a napáram Kötelező megvásárlása a piaci ár közel duplájáért milyen kibaszottnagy támogatás.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.03.23. 12:15:37

@eßemfaßom meg áll:

Bocs. Én úgy tudom, oda-vissza mérő óra alapján történik az elszámolás.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.03.23. 14:31:54

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Én úgy tudom, ez úgy van, hogy amíg többet fogyasztasz a megtermeltnél, addig az éves szaldó számít, ami lényegében egyenlő a fogyasztói áron történő megvásárlással. Ezért írtam, hogy itt ingyenes tárolást biztosít a szolgáltató a drága akkus tárolás helyett.

A túltermelés más tészta, annak a pillanatnyi aktuális részleteit nem ismerem.

Tenoce · http://www.deezer.com 2015.03.23. 14:48:34

Naszoval. Ma, ha valaki jo minosegben szeretne PV (photovoltaikus) napelemrendszert, az 400-420 ezer Ft + AFA/KWp (Kilowatt peek, azaz maximalis nevleges teljesitmeny) fizet. Ez AFA-val 520-550 ezer Ft brutto/KWp. Egy csaladi haznal altalaban elegendo egy 3 KWp rendszer. Azaz 1 650 000 Ft. Ma a legelterjedtebb napelemek a 240Wp-esek, de uj telepiteseknel mar a 250 Wp-eseket szerelnek. Ebbol egy 3 KWp-es rendszerhez 12 db napelem kell. A napelemek tomege egyesevel 20 kg. Igy 240 kg-ra kell kifizetni a 114 Ft/kg termekdijat, ami 27360 Ft.

Tenoce · http://www.deezer.com 2015.03.23. 14:50:16

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Feleert. Kb 20 Ft/KW veszik at, azt amit te 40 Ft/KW felett veszed. EZert mindig az aktualis fogyasztas ala lovik be a kiepitendo rendszereket, mert nem eri meg tultermelni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.03.23. 15:21:53

@Tenoce:

Nekem is a fele fogyasztói ár rémlett a nullszaldón felüli részre, csak nem voltam biztos, ezért nem mertem leírni.

Nem lehet azonban, hogy az ipari méretű termelőktől jobb áron veszik át? Kétlem, hogy ők is csak 20Ft/kWh-t kapnak, mert ennyiért még állami támogatással sem érné meg beruházni. Majd én is utánanézek, de ha te tudod, kérlek, írd meg.

2015.03.23. 16:26:15

@Kovacs Nocraft Jozsefne: @eßemfaßom meg áll: Nos, az áramszolgáltató nem tárolja azt az áramot, hanem eladja egy másik fogyasztónak. A hálózat jellemzői miatt ez a fogyasztó éppen a termelőval azonos kisfeszültségű alhálózaton van, tahát a zöld áram nem kell kétszer átmenjen trafón, és nem kell hosszú távolságot megtegyen a magasfeszültségű hálózatot. Gondolom, még nektek is világos, hogy így kisebb a veszteség.

Mercel 2015.03.23. 16:51:41

"
Kovacs Nocraft Jozsefne válaszolt neked:

@Mercel:

Jellemző rád, hogy az ellenérvre (állami támogatás a kötelező átvétellel) nem is reagálsz, mert az cáfolja a véleményedet.

"Ugyan ez az ásványi eredetű energiahordozók pariba állítása."

Te kis idióta, de hoztad fel érvként, hogy a megújulók ingyen vannak, csak a kiaknázásukhoz kell befektetés. Aztán terelsz, ha megírják neked, hogy a fosszilisekkel is ugyanez van?

Tanulj meg tisztességesen érvelni mellébeszélés, hazudozás és terelés helyett."

Na akkor innentől kezdve no comment. Van az a csőcselék amibe már csak a csizmámat törlöm, és te bőven benne vagy ebben a kategóriában.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.03.23. 17:01:41

@pityókabor sommelier:

"az áramszolgáltató nem tárolja azt az áramot, hanem eladja egy másik fogyasztónak."

Hú, de okosch vagy. Erre mind magadtól jöttél rá? Gondolom, még neked is világos, hogy a házi napelemtulajdonos szempontjából - mert az előző pár kommentben onnan néztük - ez tárolásnak felel meg?

Az ipari méretű napelem- vagy szélerőműfarm esetében meg szimplán nem igaz, amit írsz, mert ezek jellemzően nem sűrűn lakott települések központjában vannak. Mikor fogja egy 50-100MW teljesítményű napelem- vagy szélerőműfarm 230V-on betáplálni az energiát?

Sőt! Ha elszaporodnak a házi naperőművek, akkor már ezekre sem lesz mindig igaz, és csúcsidőben bizony vissza kell majd küldeni az áramot a nagyfeszültségű hálózatba.

Bírom a hozzád hasonló félbites nagyokosokat, akik egy problémában mindig csak a következő lépésig látnak el, és úgy osztják az észt.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.03.23. 17:02:32

@Mercel:

"Na akkor innentől kezdve no comment."

Na végre!

2015.03.23. 17:15:09

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Az idióta megjegyzéseidet nyugodtan megtarthatod magadnak. Reagálnék rájuk, de akárkivel nem állok le vitatkozni.

Tenoce · http://www.deezer.com 2015.03.23. 17:42:20

@eßemfaßom meg áll: Lehet, hogy kulfoldon duplaja, de Mo-n pont fele. Rohadtul nem eri meg "tultermelni" itthon. Ahol meg dotaljak, ott kemenyen meg is szabjak, hogy mire hasznalhatod fel a megtermelt energiát. Idezek az USA egyik legnagyobb napenergias cegenek PPA alapu szerzodesebol: "(vii) use the System primarily for personal, family or household purposes, but not to heat a swimming pool".

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.03.23. 18:11:10

@pityókabor sommelier:

"Reagálnék rájuk, de akárkivel nem állok le vitatkozni."

Remélem, megtartod a szavadat, és soha többet nem reagálsz a kommentjeimre. Bár szerintem úgyis segget fogsz csinálni a szádból, mert nem bírod megállni, hogy okoskodj.

Arcade Macho 2015.03.23. 19:09:28

ertem en a zold tetot hogy milyen kuul meg egyebek
es egyetertek a poszt toloval hogy mocsadek aldadek modon megadoztatjak nalunk a zoldtetoket
pedig amit oda kilocsol az ember az elmeletileg nem hasznalja a csatornat csak tul cinikus g..i a hozzaallas hogy rakjanak fel mellekmerot
a csatorna terhelese meg massziv esonel detto csokken, ekkor barmivel tamogassak a zold teto tulajdonos hazat hogy kevesebb esovizzel terhelik a csatornarendszert?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.03.23. 21:53:49

@Arcade Macho:

Azért ne becsüljük túl a zöldtető esővizmegkötő képességét. Kisebb esőnél még OK, de nagyobbnál nem tud sokat megkötni, mert a víz bnem tud hová leszivárogni.

Tenoce · http://www.deezer.com 2015.03.24. 08:38:47

A napenergiát hasznosító erőművek esetében jellemzőek a HMKE-k, amelyek nem értékesíthetnek a KÁT rendszerben. Tőlük a velük szerződésben álló villamosenergia-kereskedők vagy egyetemes szolgáltatók a szerződésben szereplő (rendszerhasználati díjakat nem tartalmazó) termékáron veszik át a megtermelt villamos energiát ún. szaldó elszámolás keretében (azaz az el nem fogyasztott áramot tudják értékesíteni).

delejezoe 2015.03.24. 20:44:29

@pityókabor sommelier: Ha igaza van, akkor idióta a megjegyzése? :)

2015.03.25. 09:09:21

@delejezoe: Nincs igaza, és a stílusa is alávaló.

bagir 2015.04.18. 11:31:02

Volt vasutas főnököm, is ilyet szereltet. Az itt folyó szakmai vita alapján teljesen tiszta, hogy öregkorára meghülyült szegény Józsi.
süti beállítások módosítása