Gépagy blog

Dubaiban lesz a világ első 3D-nyomtatott épülete

2015. július 29. - fulopmiklos

Manapság már nem okoz problémát kinyomtatni alkatrészeket, egy csigolya-implantátumot vagy akár egy teknős páncélját. Dubaiban azt tervezik, hogy a világ első teljesen funkcionális épületét alkotják meg egy gigantikus 3D nyomtató segítségével.

dubai.jpg

A több mint 6 méter magas 3D-s nyomtató készíti majd el az épület elemeit úgy, hogy a különböző rétegeket egymásra nyomja. A kész elemeket a helyszínen szerelik össze, így a teljes építkezés csak egy hetet venne igénybe. Nemcsak az épület külsejét, de az összes elemeit, berendezési tárgyait is nyomtatóval készítenék el. A ház körülbelül 2000 négyzetméternyi alapterületű lesz. A tervezést és a kivitelezést a dubai Jövő Múzeuma készíti, sok más, jelentős technológiai és befektető céggel együtt, a leendő épületet is a közelben helyezik majd el, és az intézmény dolgozóinak székhelyéül fog szolgálni.

dubai-first-3d-printed-office-building.jpg

- Ez a beruházás bizonyítéka lesz a 3D nyomtatási technológia hatékonyságára és kreativitására. Úgy gondoljuk, hogy ez a projekt forradalmasíthatja az egyes építési és tervezési ágazatokat – mondja el Mohammed Al Gergawi, az Egyesült Arab Emírségek Nemzeti Innovációs Bizottságának elnöke. - Célunk, hogy kihasználjuk a technológiában rejlő növekedési lehetőségeket. Ez lesz az első lépés a többi jön magától – teszi hozzá Al Gergawi.

3d-printed-building.png
A projektben a kínai Winsun vállalat is részt vesz, aki a 3D nyomtatási technológiát biztosítja, valamint több nemzetközi építészeti és mérnöki cég is feladatot kaphat, nagy figyelem kíséri s dubai Jövő Múzeumának kezdeményezését. Az épület megvalósulást 2017-re tervezik.

A bejegyzés trackback címe:

https://gepagy.blog.hu/api/trackback/id/tr117651672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2015.07.31. 08:59:20

Múlt heti hír volt, hogy Kínában pár óra alatt felépítettek egy földrengésnek is ellenálló emeletes villát 3D-nyomtatott elemekből. Egyébként a 2013-ban tervezett holland 3D-nyomtatott ház elkészült végül?