Gépagy blog

Utolsó kommentek:

Vélemény Pista 2016.10.27. 10:42:10

Hja, a Sziszkák is milyen jól megéltek, több, mint tíz évig az "Akkufresh" nevű világi ÁTVERÉSBŐL! :D
Most is éppen a Faszbukon magyarázkodik, egy másik átverés projektjét próbálja másokra kivetíteni, átkenni? :D :-P

Bejegyzés: Most épp LED reflektorral vernek át bennünket!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.05.03. 11:04:15

@Relativ69:

"Azt hiszem én szeretnék inkább fizikai analfabetizmusban meghalni, mosolygó arccal a ravatalban"

Kívánságod bizonyosan teljesülni fog, hiszen már ma is analfabéta vagy a fizikához és úgy általában a műszaki dolgokhoz.

"Nekem van ezerszer fontosabb dolgom is ennél. Örömet kell okozzak másoknak!

Egyetértek, de engem se hagyj ki, okozz nekem is örömet. Ezért kérlek nagyon szépen, hogy folytasd, írj még többet Tesláról, az összeesküvés-elméleteidről, a tudomány dogmáiról stb. Igazán nagy örömet okozol nekem, jót szórakozom az írásaidon.

Bejegyzés: Máris annyi a napelemes bringaútnak?

Relativ69 2016.05.03. 09:28:55

A szövegtértelmezésed a béka segge alatt van.

"csuklós buszok futnák a pár kilométeres szakaszaikat Pesten."
"Most már tudják, túl necces pár kilométerenként "felhúzni"."

Mert ugye nem válaszoltam a távolságra.

Nem is tudom mi a fenének írok, ha nem olvasod el figyelmesen.
Bár tudom. eddig is csak azoknak írtam, akik épeszű emberek, és olvassák még.
de már szerintem nem jut el senki, mert ekkora gyökérséget kevesen olvasnak végig.
Ha valaki mégis eljut idáig, mert épp nagyon ráér értelmetlen vontatott írásokra...:
Nekik mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy adott egy napelemes út,
mint ahogy adott lenne még sok minden ahhoz, hogy az élet egyszerűbb legyen,
de az ilyen gyökerek minden kákán csomót keresve megakadályozzák, hogy valaha is fejlődjön a világ.

Vannak sajnos olyan emberek, akik megmagyarázák, hogy a döglött ló alszik.
Feleslegesen, mert létezik.
Aki ezt átolvasta, rájött, hogy soha nem beszéltem a tesla nevű autóról, csak magáról Tesláról. Bárkit és bármit említek, csak azért is ki lesz forgatva, hogy villogtassa fizikai témában szerzet agymosott tanulmányait.

Tesla kísérletei fizika órán tanultakat meghazuttoló tények, amelyek itt ott előtérbe kerülnek, mert teret hódít a sznob maradi hatalomvágyas emberek felett.
Az, hogy a telefon töltés egyelőre kis távolság, az csak annyi, hogy kis kiszivárogtatás... mert nem merik elővenni a technológiát még.
Csak tovább kell a témát olvasni, és kiderül, hogy megy az nagyobb távolságra is.
A másik, hogy hova is kéne, mivel az eszköz, és a napelemes kerékpárút, között a távolság igen kicsi, mondhatni érintik egymást.

...de maradjunk a tényeknél, mert így munkaidőben nem kívánok regényt írni.
Bármit is írok, nem arról szól, hogy mindenáron megcáfoljak egy energetikai és gazdasági szakemberek által már megoldott tényt, hanem arról, hogy azok akik ezt teszik minden területen, azoknak üzenjek:
Lehet nézni egy másik szemszögből! Egy másik oldalról. Relatív!!!
Lehet engedni, és támogatni, hogy az emberiség tovább fejlődjön, és próbálkozzon!

Önnek pedig mindenképp javaslom, hogy közelítsen Kovács úrhoz, és igyekezzen kielégíteni saját kémiai szükségleteit a fizika segítségével!
Erősen gyanítom, hogy ennyi tanulmányt ilyen erőszakosan villogtatva azok próbálkozása, akik az élet területén erősen visszafogott kielégítetlen életet élve elismerések és dicséretek, bókok nélkül élnek. ..és akkor én is finoman fogalmaztam.
Sajnos gyanítom, hogy már bottal sem piszkálja senki, mert nyilván az életben is megmagyarázza, hogy hogyan kell kontaktust teremteni, és elvárja, hogy egy kielégülés legyen minimum gazdaságos, és materiálisan elfogadható.
Egy ilyen kötözködésre, témára ennyi időt rászánva pedig egészen biztos az eltengetett élet.
Azt hiszem én szeretnék inkább fizikai analfabetizmusban meghalni, mosolygó arccal a ravatalban, több száz, több ezer ember tiszteletével, ahogy arra gondolnak, hogy mindig meg akarta váltani a világot más szempontokat nézve...
Minthogy azt lássam: Na végre oda került ahova való, most már nem kell hallanom a hülyeségeit, és nem kell neki örökké bólogatnom. Végre fejlődhet a világ nélküle.

Jó blogfigyelést!

Nekem van ezerszer fontosabb dolgom is ennél. Örömet kell okozzak másoknak!
Hátha még lesz valaki, aki megpróbálja felnyitni a szemeket, és le lehet hurrogni bele lehet kötni minden gondolatába, meg lehet keseríteni az életét, vissza lehet vetni a fejlődést!

Bejegyzés: Máris annyi a napelemes bringaútnak?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.05.02. 19:50:50

@Relativ69:

"Li-ion több 1000x újratölthető, csak szólok."

Persze, ha nem teljes töltési-kisütési ciklussal használod. Ennyiben legalább jobb a NiCd, NiMH vagy a Pb akkuknál. Csak akkor klevesebb energiát is tárol. :) Pl. legalább 10-szer annyi ciklust kibír, ha nem töltöd fel 80% fölé és nem sütöd ki 20% alá. Ezzel nettó 5-szörösére nő az élettartama, cserében vagy dupla kapacitásút hasnzálsz, vagy gyakrabban töltöd. Az első drágább, pedig a Li akku így sem olcsó, a második meg kényelmetlen.

A Tesla (nem Nicola Tesla, hanem Elon Musk cége) Power Wallja pont így működik, a névlegesnél jóval nagyobb kapacitású akku van benne, és a vezérlés nem engedi 100%-ra tölteni és nagyon kisütni sem. De gyanítom, hogy ezen éppúgy veszít a Tesla, mint ahogy veszít mindn egyes eladott Tesla autón.

"Ellenben egy égő képes több mint 100 éven át is működni.
www.erdekesvilag.hu/112-eve-vilagit-egy-villanykorte-egy-amerikai-tuzoltosagon/
A történet megér egy misét, ami mutatja, mennyire képben vannak a "SZAKEMBEREK" akik ROSSZUL tanulták hogyan kell égőt készíteni."

Kiscsibém, a szakemberek tudják, hogyan kell izzót gyártani - bár ma már nemigen fejlesztik ezt a vonalat -, ellenben te tanultad meg nagyon - NAGYON - rosszul a fizikát. Bármelyik 1000 órás bolti égőt üzemben tartom neked 100 évig, ha elélünk még addig. Csak annyi kell hozzá, hogy folyamatosan égjen, minél kevesebb ki- és bekapcsolással (mert az áramlökés és az azzal járó termikus terhelés - hőtágulás - strukturális változásokat okoz az izzószálban), na és persze lényegesen az üzemi feszültség alatt üzemeljen. Plusz nem 230 voltos, hanem max. 115 voltos izzót veszek, az azonos teljesítmény mellett tovább ég. Házi feladat: próbálj rájönni, miért. Amikor is természetesen elég rossz lesz a hatásfoka.

A Livermore Centennial Light Bulb a névleges teljesítményének tizedével-huszadával üzemel. Továbbá szénszálas, ami a sérülékenysége folytán ma nem lenne praktikus, továbbá még a mai wolframszálas izzók 2700 kelvines színhőmérsékleténél is jóval sárgásabb lenne a fénye.

Tanulj fizikát, nem fog megártani.

"Egyikőnk sem ért egyet az atom hőjével fűtött városokkal, és falvakkal"

Én atomenergia-párti vagyok. :) Meg zöldenergia-párti is, ahol gazdaságilag és környezetvédelmileg indokolt. Az atomerőművi hulladékhővel fűtött városok ötletét támogatnám, ha lenne gazdasági alapja, de nem sok van. Az atomerőműveket ui. rendszerint a sűrűn lakott településektől távol építik, érthető biztonsági okokból. Viszont épp e távolság miatt igen költséges lenne elvezetni a nagyobb városokba a hulladékhőt.

"Az energia vezetéséhez nem kell kábel!!!"

Persze, hogy nem kell, Jó lesz az olaj- vagy gázvezeték, a tartálykocsi, a tankhajó vagy a nyalábolt mikrohullám is. Az akkumulátorokat is szállíthatod pl. vasúton. :D De az elektromos energia vezetésére még mindig a kábel a legalkalmasabb. :)

"50 években tesztelt lendkerekes tömegközlekedési eszköz"

Baszod alássan, kérdeztelek, szerinted hány kilométert tud megtenni a lendkerekes autóbusz egy felpörgetéssel. Nem válaszoltál.

"mágnesvasút"

Hoppá! Ehhez nem kell először pályát építeni jó drágán? Aztán ez nem villanyos delejjel megy? Netán vezeték is kell hozzá? Optimális megoldásként szupravezető elektromágnesekkel.

"drót nélküli telefontöltő"

Mekkora távolságon is működik?

"Felesleges ismét sértegetni az általános ismeretek fizikájával"

Sorry, nem tehetek róla, hogy műszaki és fizikai ismereteid alig haladják meg a makákók színvonalát. És ezzel nem sértegetlek: tekintsd bóknak, mert még ezzel is túlértékeltelek.

"A jármű 35 kg. Magyar fejlesztésű napelemes "auto" egyeseknek zárt fekvő bringa, és én esélyes, hogy nem férnék bele"

:DD Ismerem. Próbálj meg felhős időben közlekedni vele. Milyen gyors is? Hány kilogramm poggyászt vihetsz magaddal? - Oppardon, nemhogy poggyászt nem vihetsz, de még fogyókúráznod is kell utazás előtt, meg persze szarnod és pisilned. :D

Ezek kísérleti eszközök, igen jó, hogy vannak, de ipari hasznuk a nullához közelít. Mivel a napsütés energiasűrűsége kb. 1kW/m2 a napra merőlegesen, nincs igazán tág tere a napelemes járművek fejlődésének. Semmi új tudományos vagy műszaki tartalmuk nincs, csak egyre könnyebb és jobb napelemeket használnak és egyre jobban lefaragják a jármű tömegét. Menj föl velük egy 10%-os emelkedőn.

"amin akár futhatna is. mondjuk felette, mondjuk felhasználva az energiáját, mondjuk mágneses rezonancia elvén"

Ezt magyarázd már el, nem értem, mit akarsz mondani.

"Nem vagyok irónia ellen oltva, a kábeldob témát láthatóan fel is tekertem, így a meccslabda nálam. ;)"

Gratulálok az önbizalmadhoz. Legalább abban jó vagy, ha a műszaki ismeretekkel és fizikával hadilábon állsz is.

Bejegyzés: Máris annyi a napelemes bringaútnak?

Relativ69 2016.05.02. 18:19:59

Szeretnék mindenre felelni, de eddig és nem tovább, így folytatom pár sorban még:
Innen összemosnám, mert van ezeregy dolgom, mintsem több időt szánjak egy meddő vitára.

Hidrogén, alkohol, PB, <-- bár én nem PB-t írtam... metán... VS üzemanyag cella.
Hidrogén alapú társadalom...? Olajmulti...?
Te sem gondolod, hogy annyira hülye vagyok, hogy leakkumulátoroznám a járdát.

Wmiki 2.0???

Megpróbálom összefoglalni, bár az előző vitából semmit nem értettem. A sajátom meg nem vita, csak az lett belőle, mint egy jó politikai csavar az öszödi beszédből.

Összefoglalva, hogy miből van a nem létező vita:

Te leírod, hogy a napelemes járda, hülyeség. A O. Viktor féle hővezetés hülyeség. Amúgy külföldi példa mutatja, hogy működik... ellenére ennek én sem hiszek benne, de másért.
Felsorolsz egy már kidolgozott lehetőségre, és tesztfeladatot ellátó találmányra egy csomó ellenérvet. Keresed erősen a kákán a csomót a napelem felhasználásának szélesítésében. Látszólag mindenbe belekötsz. Mindenkivel vitába szállsz, aki a próbálkozásban lát egy jövőképet. Esélyt nem akarsz adni és ezt szakmailag próbálod magyarázni, amit már mások megtettek, különben el sem kezdték volna.

Én ennek ellenére, teszek egy nem szakmai hozzászólást. Ami annyit tartalmaz, hogy az ilyen találmányok, nem csak az energetikai számításokon alapszanak, hanem vannak járulékos számítások is mellette, amihez már jobban értek. Ezt persze nem erőltetem, mert ez nem tatozik ide, csak arra hívtam fel a figyelmet, hogy nézzük szélesebb látókörrel!
Főleg úgy, hogy ezek a dolgok valaminek a kezdete, amit ne kezeljünk úgy, hogy nyomjuk már el az otthonról hozott kielégítetlen pesszimizmusunkkal, hanem támogassunk minden kezdeményezést, ami csak egy kicsit is hozzátehet egy normális univerzumban való létjogosultsághoz.

Magyarul:
Ne legyetek már ilyen pesszimisták!
Keressétek kicsit az optimizmusotokat emberek!!!

Erről szólt az én írásom, nem egy meddő vita kezdéséről.
Nem arra megy a téma, hogy miről írok, és miért, hanem arra, hogyan lehet belekötni más irányú véleménybe.

Ez nem jó. Frissíteni kell!
El kell menni Moziba, étterembe, egy jó masszázsra, ki a friss levegőre Kovács úrral, és élvezni kell az életet, ahelyett, hogy rá kelljen görcsölni arra, ami már megvan.
Ha meg nem tetszik OV hővezeték, és a vele járó államosítás, akkor ott a lehetőség szavazáskor. Nem itt kell kifejteni, mekkora sz*rt ér a mostanában létrehozott összes garancia időn belül tönkremenő dolgok létrehozásainak együttese.

Úgy vélem tehát, kár abból bármit is faragni, hogy létrehoztak egy utat.
Nem erre kell görcsölni.
Majd kiderül mit hoz a teszt.
Arról kell írni, hogy pro kontra, érdemes-e hasonlókat létrehozni mindenhol, ahol csak lehet. Akár kiváltva az atomot. Esélyes, hogy a földre elég a fény, hő, szél, víz, és egyéb természetes erők energiája. Nem kéne égetni, és atomot hasítani.

Bejegyzés: Máris annyi a napelemes bringaútnak?

Relativ69 2016.05.02. 18:03:48

1. Li-ion több 1000x újratölthető, csak szólok.
Egy olyan akkumulátort használok 10 éve, amire a szakemberek 1000 KATONAI járműindítást irányoznak selejtezés előtt. Brutálisan alábecsülték.
Így a lesz-e olyan akkumulátort két dolog miatt sem tudom elfogadni.

Egy, mert itt az izzó esete, amit 1000 óra üzemidőre terveztek SZÁNDÉKOSAN a "okostojás megfizethető szakemberek." Ellenben egy égő képes több mint 100 éven át is működni.
www.erdekesvilag.hu/112-eve-vilagit-egy-villanykorte-egy-amerikai-tuzoltosagon/
A történet megér egy misét, ami mutatja, mennyire képben vannak a "SZAKEMBEREK" akik ROSSZUL tanulták hogyan kell égőt készíteni.
Most tanulmányozzák, amit 100 éve még tudtak, de a gyár megszűnt, mert eltörölték.
Ebbe még nem is fontam bele azt a rengeteg ezúttal bebizonyosodott összeesküvés elméletet, ami a mai energetikai szakemberek agyát is blokkolja, hogy nehogy eszükbe jusson nyitottnak lenni, mert még a végén valaki szabad energiát használ fel, akkor oda lesz a kevesek világuralmi pozíciója.

2. Ha már így személyeskedünk arról mekkora nulla vagyok, amit persze magam is leírtam, miszerint nem vagyok szakember... csak elsiklott a szemed előtt, hogy tovább gyalázhass értelmetlenül.
Épp ebben az írásodban borítottad be hatalmas szaktudásoddal Orbán Viktor álmát, amit az ő szakemberei terveztek, és ki is számoltak.
Ha nem a gyalázkodásra fordítanád az energiád, hanem írás értelmezésre, jómagam is ellene vagyok az ilyetén fűtésnek. Írtam is, hogy beállamosította a távhőt emiatt. Nyilván ezt nem dicséretből írtam. Azonban ha egyáltalán képes lennél figyelembe venni miről is írok, vagy írnak mások, akkor nem tudnál úgy megírni valamit, hogy az szöges ellentéte legyen a mondandómnak ellenére, hogy egy irányba haladunk.
Egyikőnk sem ért egyet az atom hőjével fűtött városokkal, és falvakkal, de te úgy írsz, mintha te találtad volna fel a spanyol viaszt, én meg ostoba lennék. Úgy tálalod, mintha mást írtam volna. Pedig egyszerű a példa. TÉNYT ÍRTAM LE! Lesz ilyen, mint a dupla atomerőmű. Ha tetszik, ha nem.
Így nem is kell számolnom. Nincs is miért. Én írtam:
Nem vagyok energetikus, nem érdekel az erről kiadott középiskolás dogma sem.
Tényt írtam, lesz ilyen, ellenére annak, hogy te máshogy gondolod.
Tehát nem kell számolnom, csak az ősz hajszálaim.

3. Gyűlölöm ismételni magam, főleg olyan embernek, aki szakmai dogmákkal alátámasztgatott materiális gondolkodású ember. (segítek: szemellenző.)
Megragadom az alkalmat, nem kell gyógypedagógia. A háztetőnkön van napelem, és mai árfolyam mellett visszatáplálunk 120.000.-Ft energiát, így nem kell fáradnod. Mielőtt felkerült, tájékozódtam a témával kapcsolatban.
Azt pedig ismétlem, ami kimaradt a fizika könyvedből:
Az energia vezetéséhez nem kell kábel!!!
...de hogy ne kelljen kvantumfizikába vágnod, mert szerelmes vagy a materializmusba, leírom... elfér a napelemes aszfaltba egy vezető áramkábel. több is, így nem kell irtani a fákat, erdőket, hogy ne nőjön, dőljön rá az ág.

4. Lendkerék, alsóvezeték, gravitációs hajtómű, mágneses rezonancia.
(csakhogy párat említsek...) és hogy elszakadj végre a drótoktól!
40-es években fejlesztett, 50 években tesztelt lendkerekes tömegközlekedési eszköz;
mágnesvasút; metro;
Mercédesz által kigondolt nemzetközi "trolikamion";
drót nélküli telefontöltő;
auto mechanik karóra;
stb. stb. úgysem érdekel a számodra sci-fi kategória, amiből néha kicsit itt-ott kicsurrantanak.

Felesleges ismét sértegetni az általános ismeretek fizikájával, mivel elbeszélünk egymás mellett, de legalább volt egy kérdésnek vélhető okfejtésed így választ érdemel.
A jármű 35 kg. Magyar fejlesztésű napelemes "auto" egyeseknek zárt fekvő bringa, és én esélyes, hogy nem férnék bele, és nem is szívesen mennék egy csomó dogmák közt élő vakon hívő benzingőzagyú autós közé vele, de ettől még létezik.

Ezt hagyd ki a fikázásból kérlek, hiszen mégiscsak egy világhírű magyar eredmény, amit a Holland nagykövet energetikai előadása keretében támogat.

Ez a verda nem egy családi szállító, de azért az alaptéma egy napelemes bringaút, amin akár futhatna is. mondjuk felette, mondjuk felhasználva az energiáját, mondjuk mágneses rezonancia elvén. Így nem is kéne rá a járműre a napelem, és ha már itt tartunk, lehetne nehezebb, több személyes, családi, mert akkor is elbírná egy napelemes út.

Drága! Nem vagyok irónia ellen oltva, a kábeldob témát láthatóan fel is tekertem, így a meccslabda nálam. ;)

Ha a lendkerekes megoldás kiváló lett volna, akkor 3 tonnás lendkerekű, csuklós buszok futnák a pár kilométeres szakaszaikat Pesten.
Erről nincs is mit írnunk. Hiszen egy olyan ötlet, aminél van jobb, de ennek ellenére nem álltak elé, hogy hülyeség, és nem kell ilyet csinálni. Most már tudják, túl necces pár kilométerenként "felhúzni".

Bejegyzés: Máris annyi a napelemes bringaútnak?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.05.02. 10:21:56

@Relativ69:

1) Nem az a baj, hogy széllel szemben van, hanem az, hogy műszakileg és gazdaságilag is hülyeség. Legalábbis a jelenlegi fejlettaégi szintünkön. Majd ha lesz 10,000-szer újratölthető akkumulátorunk, akkor igen. Max. pár százszor újratölthető, a Földön igen ritka elemet (Li) használó akkumulátorral nem.

2) Többszáz km-es hőszigeteletlen vezeték, hajjaj! Na meg számolj már utána, milyen keresztmetszetű csővezeték, mekkora tömegáram és milyen közeghőmérséklet kell ahhoz, hogy egész városokat fűtsenek az atomerőmű hulladékhőjével. Kezdetnek elég, ha kiszámolod a hőigényt. Nem kell ehhez energetikusnak lenned, középiskolás fizika.

3) Lehet, hogy túltermeli, de nem akkor, amikor kell a világítás. Súgok: Nappal termeli az áramot és éjjel kell világítani. Ehhez vgy akku kell, vagy hálózati visszatáplálás. Első esetben ott a rendszeres akkucsere, másodikban meg nem tudsz megszabadulni a vezetéktől.

4) Valóban, a troli sem teszi. OK, építsünk villamos felsővezetéket az ország minden települése minden egyes utcácskájába.

"amikor már ma 36 Ft energiából 460 km-t lehet megtenni."

Hány kg tömegű járművel és mekkora sebességgel? Csak mert 36 forintért kapsz kb. 1kWh villamos energiát. Számold mr ki, ez mekkora erő kifejtésére elegendő 460km-es úton. Ez ált. iskolás fizika, biztos menni fog.

"Senki nem mondta, hogy kábeldobot kell húzni."

:D Kis cs. é. medvebocsom, be vagy oltva irónia ellen?

6) Ja persze, a száz éves nemzetközi összeesküvés, amely igyekszik elásni Tesla találmányait, pl. a nagy távolságra történő vezeték nélküli energiaátvitelt, haha. Találj ki valami újat.

"Az energetikai szakkönyv pont olyan, mint a biblia. Rád tuszkol egy dogmát, és abból nem engedsz."

Wmiki ver. 2.0?

7) "már rég ismernie kéne minimum a lendkerekes buszt, ami helyettesítette a "kábeldob"-ot."

Hány km-t is tud megtenni a lendkerekes busz egy felpörgetéssel? Elárulom: nem sokat. Városi közlekedésre való, annak sem éppen veszélytelen - jó nagy kárt tud tenni a lendkerék, ha szétrobban. Ráadásul az erőátvitelnél külön meg kell oldani a giroszkóphatás jelentette problémát.

"Nem mellesleg van hidrogént használó autó"

Inkább metánt vagy alkoholt használnak. De ezek nem belsőégésű motorok, hanem üzemanyagcellával meghajtott elektromotorok. Mert ha a hidrogént a PB-vel egy mondatban használod, akkor ugye nem üa-cellára gondolsz. :)

Aztán gondolkodj el a hidrogén tárolásának problámáján. Vagy olvass utána. Ja persze, megint azok a csúnya olajmultik, akik elnyomják a hidrogénalapú társadalmat.

"nem mellesleg az autók elektromosak voltak már a benzin előtt, csak akkor is már elnyomták"

Kis cs. é. medvebocsom, csak úgy nyomták el, mint ahogy a villanymozdony elnyomta a gőzmozdonyt. Arról van szó, hogy a benzin egységnyi térfogatra vagy tömegre eső energiatartalma nagyságrendekkel több, mint az akkumulátoré. És ez akkoriban fokozottan igaz volt.

"Pont erről beszéltem, hogy nem kell helyrehozni, ha nincs."

Akkor éjjel miről világít? Akkuról, amit párévente cserélni kell?

"írásából látszik, hogy hordja a szemellenzőt, és annyira vakon van a tankönyveken és dogmákon kívül, hogy beillene egy energetikai inkvizitornak."

Mondom, wmiki ver. 2.0 vagy. :(

Bejegyzés: Máris annyi a napelemes bringaútnak?

Relativ69 2016.05.02. 07:27:59

1. Nem vagyok energetikus. Nem is érveltem. Az írás lényege, hogy mennyire le kell szólni pár szkeptikusnak azt ha valaki valami olyanba kezd bele, ami széllel szemben van.

2. Ott viszik. Épp most akarja a jelen politikai vezető az atomerőmű hőjét elvezetni több100 kilóméteres vezetéken a falvakba és városokba, hogy azzal fűtsön úton útfélen. Ezért lett államosítva nemrég az eddigi szolgáltató dolga.

3. Senki nem mondta, hogy nem fogyaszt áramot a világító út. Ami mellesleg bőven túl is termeli azt.

4. Senki nem mondta, hogy kábeldobot kell húzni. A troli sem teszi. Nagy energetikai ismeretekre vall, ha tényleg abban a hitben ringatjuk magunk, hogy nem létezik a megfelelő áramforrás, amikor már ma 36 Ft energiából 460 km-t lehet megtenni.
Amikor az elektromos meghajtású autó 300-400 km-t tesz meg egy feltöltéssel.
Simán csak drágán adják.

5. Önvezérlő chip maximum az olyanok agyába kell, akik hisznek a multimesének, hogy a kőolaj a megfelelő erőforrás, és kell az atomerőmű. Esélyes, hogy ott már most is van egy biopsziho agyblokkoló.

6. "Megfelelő akkumulátor hiánya". Na itt derült ki, hogy nem csak én nem vagyok energetikus, hanem mások is tájékozatlansági tényezőkkel küzdenek.
Az energetikai szakkönyv pont olyan, mint a biblia. Rád tuszkol egy dogmát, és abból nem engedsz.
Ajánlom figyelem központjába Tesla tanulmányait annak, akit nem fertőzött meg a globális agymosás.
"Mert ugye az áram szállításához 2 vezeték kell" jah.. meg a "kábeldob"... :D

7. Ha egy kicsit is érdekelne a téma, tanulmánytól független, bár ez nem bizonyosodott be, hogy kinek milyen tanulmány van a háta mögött...
akkor már rég ismernie kéne minimum a lendkerekes buszt, ami helyettesítette a "kábeldob"-ot. Rég ismerni, és elismerni kéne a gravitációs erőforrásokat.
Nem mellesleg van hidrogént használó autó, és nem mellesleg az autók elektromosak voltak már a benzin előtt, csak akkor is már elnyomták, az olaj érdekek, és kimosták az agyát az embereknek már az iskolákba.

Autómérnökök és energetikai szakemberek állnak sorban az iskolákban, várva az agymosást. Aki pedig a sorban áll, nem tanulmányozza, sem a quantum elméletet, sem más ördögi feketemágiát. :P

Az akkumulátor csere sem véletlen. Az enyémet 10 éve használom. Ez ilyen elektromérnöki hülyeség, a két év. Pont olyan, mint az 1000 órás villanyégő.

Még egyszer mondom, az energia vezetéséhez NEM KELL VEZETÉK!!!
(Ez egy agymosott dogma.)

"Mellesleg milyen leszakadó vezeték..."
Na ugye. Pont erről beszéltem, hogy nem kell helyrehozni, ha nincs.

BNMarost hagyjuk már... nem is építettek soha sehol ilyet, és ahol mégis ott nem mennek a hajók.
Ez simán az amikor valaki kitalál valami extrát és jót, de merészet és van egy rakás ökör, aki a megrögzött dogmákat harsogva meredeken ellenáll mindennemű kezdeményezésnek.
Ajánlom tanulmányozásra e témában a Kínai erőművet, amit nemrég építettek.
Bedöntöttek vele több 100 falut, több millió ember lakhelyét, és fél magyarországnyi helyet. Csak ott nem volt vita, leszámítva pár külföldi zöldagyút. Most pedig termeli az áramot, és ennyi. Lehet tiltakozni.

Nem vagyok senki galambja, nem leszóltam, hanem megszóltam azokat, akik egy kezdeményezésre azonnal mennek homlokegyenes az ellenkező irányba.
A nettó hülyeségről meg annyit, hogy bár bizonyára baromira keni az energetikát aki ilyen témában kb. mindenkivel szakmai vitákat és érveket csattogtatva beleköt, de
írásából látszik, hogy hordja a szemellenzőt, és annyira vakon van a tankönyveken és dogmákon kívül, hogy beillene egy energetikai inkvizitornak.

Bejegyzés: Máris annyi a napelemes bringaútnak?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.04.30. 00:50:07

@Relativ69:

"Most komolyan azt kéne hinnem, hogy van egy blogger, és pár matekzseni, ilyen a világ felfogású ember, aki leír pár baromságot, és az üti a holland energetikusok eredményeit?"

Ne azt nézd, ki mondja, hanem azt, mit mond. Az általad bemutatott tekintélyelvű érvelés lószar, nem érvelés.

"Ott viszik a város hőjét."

Kötve hiszem, hogy a távhővezetékeket nem szigetelik, ha ugyan egyáltalán vannak ott távhővezetékek. A hővezeték hővesztesége a távfűtőmű vesztesége, s a cég nem jótékonysági intézmény. Jó lesz az szennyvízvezetéknek is.

"Nem kell majd utakat festeni, mert világítanak [...] Nem kellenek higanygőzlámpák, és sokat zabáló égők a városok, és falvak világítására, nem kellenek talán közlekedési lámpák sem, ha az út világít, és jelez."

Na persze, a világító út nem fogyaszt áramot... :P Abban igazad lehet, hogy közlekedési lámpák talán pár évtized múlva nem kellenek, ha már csak önvezető járművek lesznek. Aztán majd a gyalogosokba is beépítenek egy önvezető áramkört. :DD

"Mehetnének az autók már több mint 100 éve árammal. Vajon miért nem így van?"

Talán mert megfelelő akkumulátor híján kissé nehézkes lenne maguk után húzniuk a többszáz km kábelt tartalmazó kábeldobot. :PP Még ma, a nanotechnológiával sem sikerült még megfelelő kapacitású akkukat kifejleszteni, vajon 100 vagy akár 50 éve hogyan sikerült volna?

"Mehetnének butánnal, hidrogénnel. Vajon miért nem így van?"

A PB-vel igazad van. A hidrogénnel nincs, gondolkozz el azon, mekkora hőmérsékletet kellene kibírnia a motornak, ha hidrogént égetnének benne. Jó lesz az üzemanyagcellába is.

"vagyis hol hozza vissza az árnyék miatti lemaradását a leszakadó vezetékek javítási hiánya"

Helyette majd lehet cserélni az akkumulátorokat párévente. Az összeset, míg kábel nem szakad el mind pár év alatt. Vagy a hálózatba táplálnak vissza, de akkor megint csak kell a vezeték. :P

Mellesleg miféle leszakadó vezetékekről beszélsz? Az új telepítésű kábeleket már a föld alatt vezetik.

"Ott volt a lehetőség a víz erejének felhasználására, de mi megvédjük a kékpitypalattyot és a puttyogó mattyokat!"

Bős-Nagymaros inkább hajózási és vízgazdálkodási szempontból volt és lenne ma is fontos. Az energiatermelése nem igazán számottevő. Amúgy ott a rendszerváltás körüli politikai döntésről volt szó, környezetvédelmi köntösbe bújtatva.

Galambom, gondolkozz, mielőtt másokat leszólsz. A kommented 95%-a nettó hülyeség.

Bejegyzés: Máris annyi a napelemes bringaútnak?

Relativ69 2016.04.30. 00:23:56

Nagyon nem ide írtam, hanem ide: gepagy.blog.hu/2014/11/13/jokora_humbuk_a_napelemes_kerekparut

Valahogy elcsúszott a dolog.

de csak annyit szántam volna, hogy van miért kárörvendeni, mert eltörött egy darab, amin nyilván most agyalnak, hogy ezt kijavítsák, és ne forduljon elő többé.
Bizony az ilyen hibák sarkallják arra a feltalálókat, hogy tökéletesítsék alkotásukat.

Mondjuk nem tudom, mit keres a jég, azaz víz a napelem, és az azt fedő üveg között.
Ez bizony nem volt megfelelően kigondolva. Talán majd kihozzák belőle a közvetlen üvegöntést a felületre. :)

itt van pár érdekes gondolat:
www.youtube.com/watch?v=H901KdXgHs4

Lehet, hogy a 12 tonnás is könnyebb lesz, ha akarjuk. :)
www.youtube.com/watch?v=568iDYn8pjc

Nekem is van egy találmányom, amit senki nem támogat, mert biztos hülyeség, valamint túl utópisztikus.
Magyarország minden folyója mellett töltések vannak. Én mindet beépíteném kerékpárúttal.
Összetartja a töltést.
A karékpár súlya nem terheli.
Biztonságosan el lehet közlekedni rajta, Győrből Mohácsra, Debrecenből Szegedre, Siófokról Dunára, Körösről Marosra.
Lehetnének megállók motelek, áramtöltők, akkumulátoroknak.

Lehet, hogy napelemes paneleket tennék rá, de le is szedném egy részét bringával, mint egy trolibringa. :)
Bizonyos helyeken gyorsabb közlekedést biztosítana, mint autóval menni, és még biztonságosabb is.
...csak azt nem tudom, kinek is lenne ez érdeke, hogy egy bringával felguruljak Pestre bevásároljam a nagybanin olcsóbban, amit innen visznek fel lentről, és lecsorogjak vízibiciklivel. :)

Bejegyzés: Máris annyi a napelemes bringaútnak?

Relativ69 2016.04.29. 23:53:22

A Hollandok elég elkötelezettek a témával kapcsolatban. Most hallgattam meg egy előadást élőben, a Holland nagykövet személyes jelenlétével.
Most komolyan azt kéne hinnem, hogy van egy blogger, és pár matekzseni, ilyen a világ felfogású ember, aki leír pár baromságot, és az üti a holland energetikusok eredményeit?
Tényleg ennyire gyökerek vagyunk mi magyarok, hogy minden kákán keressük a csomót?
Jujj nem lehet majd rámenni 12 tonnás 6 kerekűvel!
Ráhullik a lomb!
Ráesik a hó!
Kisebb kapacitás az árnyék miatt!
A föld meg nem lehet gömbölyű, mert leesnénk róla!
Jah, bocs, utóbbit nem ti mondtátok...
Parázs vita a semmiről... itt a végén, egymás kóstolgatása, hogy ki a troll...

Nem láttam olyat, hogy az árnyék nem állandó pozícióban van.
(Ha a háztetődre teszed, akkor kivágod a házad előtt lévő kedvenc almafád?)
Kosz van rajta? Én számos kerékpár utat láttam, ami tiszta, mert tisztítják, mert nem lapos mint a föld, így az eső is mossa.
A lombot is takarítják.
A hó letakarja.... aha.. jah!
(Észrevetted, hogy arról beszélnek, egy kis napsüti mekkora hőt generál rajta???)

Tudja valaki, hogy Párizs utcáin pontosabban utcái alatt mi van?
Ott viszik a város hőjét.
Vajon mikor kitalálták, hogy ott vigyék, akkor gondoltak arra, hogy ebben az esetben nem kell a havat lapátolni, így az nem költség??? Vajon gondoltak arra, hogy nem lesznek balesetek jeges utak miatt???
A mai napig nem szigetelik, hogy legyen kiáramló hő. Vajon miért?

Mert nem azt nézik, támogatja-e valami korrupt banki nyavaja, és nem gondolkoznak azon, hogy milyen hasznuk van a baleseteket haláleseteket megúszott emberekből. Egyszerűen praktikus, hogy nincs hóeltakarítás, csak csatornák az olvadt hónak.
Nem, mindenhol vannak korlátolt emberek, akik születési genetikai pesszimisták.

Nem beszélve arról, hogy már most továbbléptek. Nem csak napelem, hanem ledek, mikrochippek, kamerák, és isten tudja még mik kerülnek bele.
Talán fűtőszálak is a jégnek. :)
Nem kell majd utakat festeni, mert világítanak... nem kell tanú, ha bárhol elütnek, csak visszanézik a kamera időlegesen tárolt felvételeit.
Nem kellenek higanygőzlámpák, és sokat zabáló égők a városok, és falvak világítására, nem kellenek talán közlekedési lámpák sem, ha az út világít, és jelez.

A hálózatban pedig feltételezni lehet, hogy hibás részeket ki lehet kerülni időlegesen. Már most is vezérlőelektronikák, és programok közt élünk.
Költségeket a gyártástechnológia fejlődése, és a tömeggyártás mennyisége határozza meg.
Jelenleg Kínában egy fénydióda + 1 pixeles kamera + kommunikációs chip, = 10 fillér.
A céljuk, hogy utakba, falburkolatokba, és minden építési anyagba belekeverjék.
Nem gyagyások, csak nem vetik el séróból az utópisztikus látomásokat, ahol bárhol bármikor megjeleníthető egy reklám, vagy megfigyelhető egy esemény.

Annyi minden van ami így kezdődött, csak tönkre tették az olyan gyökerek, akik a saját hatalmi érdekeiket nézik, és nem az emberiség javát.
Ezekhez csatlakoznak azok a gyökerek, akik nem érnek el hatalmi pozíciót, így csak a gazdagságban, pénzben látják a világot, és nem az utópisztikus jövőben.

Mehetnének az autók már több mint 100 éve árammal. Vajon miért nem így van?
Mehetnének butánnal, hidrogénnel. Vajon miért nem így van?

Az atomerőművek sem tüntetik jobban el a koszukat, mint amennyire problémás a szilikon.
Az atom sem gazdaságosabb, mint a napelem. Mégis elegendő erőforrás.

Lehetnének munkások akik napelemet gyártanak, vagy épp valami habműanyagot vagy gumivackot út gyanánt, de nem így van, mert az érdekek koncentrálódnak egy helyre. Lehetne energiát termelni széllel, fénnyel, gravitációval... (folyóvíz, tengeri ár apály, hullámzás, stb.) erre még itt magyar országon is lignitet égetnek, és termelik a hőt, füstölik a levegőt. Bányásznak növényekkel beültethető területeken.

Mi lenne, ha minden ember néha elgondolkodna azon, hogy mikor valaki valami ökörséget talál ki, mint például, hogy a föld gömbölyű, mikor az nem az, hogy talán keressük optimistán a megoldásokat, ahelyett, hogy semmibe nem kezdünk, mert úgysem sikerül pár hatalomvágyas gyökér miatt.

A holland energetikusok, és környezeti szakemberek, akik nyilván nem egy napelem beárnyékolását vizsgálták együtt lelkesen, hanem a környezettanulmány is megvolt, hogy mi lenne ha, és mit nem kéne akkor, vagyis hol hozza vissza az árnyék miatti lemaradását a leszakadó vezetékek javítási hiánya... és akkor jövünk mi, és mi megmondjuk, hogy a hollandok nem értenek hozzá.
Jön pár agymosott atomerőműves energetikus, és kimatekozza, hogy mennyivel lesz vastagabb a pénztárca, ha nem az emberiség javát nézzük, hanem kifogásokat keresünk megújuló erőforrások használata ellen.

Hány Pesti szavazza meg, hogy dózerolják le a 8kert,és építsék oda az atomerőművet Paks helyett, mert akkor rövidebb áramvezeték is elég lesz... és ha már ott van, akkor Vác és Érd tökéletes lesz atomtemető építési területnek...

Ott volt a lehetőség a víz erejének felhasználására, de mi megvédjük a kékpitypalattyot és a puttyogó mattyokat!

Bejegyzés: Máris annyi a napelemes bringaútnak?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.04.12. 14:17:20

@nem várt fordulat:

"de akkor nem számoltunk azzal, hogy a csatlakozónál elveszik egy kis kraft, és akkor teljesen egyenletesen adta le ezt, úgy, hogy végig stabil volt."

A veszteség nem is annyira a csatlakozónál, hanem inkább a DC/DC boost inverternél jelentkezik, ami az akku névleges 3.7V-os feszültségéből (na jó, eleinte 4.1V körül van) csinál 5V-ot.

Bejegyzés: Pofátlan átverés: homokkal kitömött power bank 1500-ért!

nem várt fordulat 2016.04.12. 12:06:33

@jandera: Ha megveszitek, bemérjük :)

Ez pl. már nagyon sántít:

bonzoportal.hu/termek/hordozhato-mobiltolto-5600-mah-powerbank-1

Asszongya 6-7 óra töltési idő.

Na most ha 5V/1A kérek tőle, akkor a legeslegjobb esetben is 5.6 órát bírhatja, de akkor nem számoltunk azzal, hogy a csatlakozónál elveszik egy kis kraft, és akkor teljesen egyenletesen adta le ezt, úgy, hogy végig stabil volt.

Szerintem inkább arról van szó, hogy a telefonok nem vesznek fel 5V/1A folyamatosan, ezért ha mondjuk 4.7V/800mA számolunk, akkor amire 5600 van írva, nem 5.6 órán át tölti a telefonodat, hanem lehet, hogy 6-ig is akár.

Itt van a cikkben szereplő PB mérési eredménye: powerbank.szarduma.hu/spb Meg lehet nézni 2A mit (nem) tud :)

Bejegyzés: Pofátlan átverés: homokkal kitömött power bank 1500-ért!

HgGina 2016.04.12. 12:06:17

@ecch: meg mellé az a pár óra munka, ami 4000/óra lenne. De persze munkaidőben saját célra dolgozni tényleg spórolás.

Bejegyzés: Pofátlan átverés: homokkal kitömött power bank 1500-ért!

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2016.04.12. 09:20:31

Érdekes cikk volt, köszi!
Sajnos nincs már a vidámpark sem. Jó lenne egy európai színvonalú vidámparkot nyitni. A régit már nagyon ette a rozsda, nem volt túl izgalmas sem és nagyon kicsi volt. Tudtommal még tervben sincs.
Talán egy stadion helyett építhetnének egyet, a pénzt ugyanúgy el tudják lopni, de több embert szórakoztatna...

Bejegyzés: Tudja ön, hogy működik a dodzsem?

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2016.04.12. 09:15:19

A vatera is teli van nem létező teljesítményű cuccokkal, pl.:

www.vatera.hu/listings/index.php?q=18650&c=0

Persze nem csak az átverős eladók hibásak, hanem a a vásárlók is, aki ezeket megveszik, így a normál cuccok eladhatatlanok. Így indul az ördögi kör.

Bejegyzés: Pofátlan átverés: homokkal kitömött power bank 1500-ért!

Szabványok 2016.04.12. 08:44:09

Én vettem 150000mA (150Ah!) power bankot. Nagyon elegáns, fémből készült kivitel. Alig nagyobb, mint egy mobil. Eddigi tapasztaataim alapján olyan 3000-4000mAh lehet a kapacitása. Magam is meglepődtem ezen, mert nemvártam többet 2000mAh-nál, azaz egy telefontöltésnél.
De azóta kollégám talált ugyanilyen méretben olyat, amire 200000mAh (200Ah) van írva.
Ki hiszi el ezeket a számokat?
Aki egy kicsit is tisztában van azzal, hogy mit is jelent a kapacitás, az nem.
Aki meg nincs tisztában vele, annak nem mindegy, mi van ráírva?

Emlékeztek még az autórádiók 600W PMPO kimenő teljesítményére? (Ami mögött egy 4W-os IC volt.)

Amúgy meg minden igaz, csak megfelelő mérési szabványt kell kitalálni hozzá.

Bejegyzés: Pofátlan átverés: homokkal kitömött power bank 1500-ért!