Gépagy blog

Gépagy blog

Megvan az áttörés: nanobotokkal a rák ellen!

2015. január 30. - fulopmiklos

A nagy dózisú gyógyszerek (mint amilyeneket a kemoterápiánál is használnak) óriási károkat okoznak a szervezeten belül. Fontos tehát, hogy a hatóanyagot megfelelően célba juttassák az orvosok. Ehhez segíthetnek hozzá a parányi robotok, nanobotok, melyek csak a kóros szerven belül fejtik ki hatásukat.

nanorobots.jpg

Megtörtént a nagy áttörés, ugyanis a világon először a Kaliforniai Egyetem kutatóinak sikerült mikroszkopikus gépek segítségével gyógyszert eljuttatni egy élő szervezeten belül a megfelelő helyre, anélkül, hogy az kárt okozott volna a test más részeiben.  A mikro-motor hajtotta nanobotok egy élő egér gyomrában hajtották végre a sikeres kísérletet.

A kutatás során bevetett un. Picayune robotok cső alakú, körülbelül 20 mikrométer hosszú, 5 mikrométer átmérőjű, cink bevonatú egységek voltak. Miután az egér lenyelte ezeket az apró „csövecskéket”, a gyomrot elérve a cink köpeny reagált az emésztőszervben lévő sósavval, hidrogénbuborékokat képezve, amely elősegítette a nanobotok továbbhaladását az emésztőrendszer mentén. A miniatűr gépek sebessége akár a 60 mikrométert is elérték másodpercenként. A nanobotok elérték a gyomor nyálkahártyáját, ahol aztán a beágyazódtak, feloldódtak és átadtak egy nanorészecske vegyületet közvetlenül a bélszövetnek.

A kutatók szerint, az összes nanobot célba ért az egér gyomrában, 12 órával az „elfogyasztásuk” után, ezzel is bizonyítva azok hatékonyságát. Miután az egeret elaltatták, és a gyomrot felnyitották, semmi jelét nem észlelték szöveti károsodásnak vagy mérgezésnek.

A jelek bíztatók, és a kezdeti sikereken fellelkesülve a kutatók hatékony és megbízható technológiát dolgozhatnak ki a hagyományos, nagy dózisú gyógyszerek alternatívájaként. Elsősorban a rák gyógyításában lehet kimagasló szerepe a nanobotoknak, de más területen is nagy jövőt jósolnak a miniatűr eszközöknek.

A bejegyzés trackback címe:

https://gepagy.blog.hu/api/trackback/id/tr957122997

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2015.01.30. 23:37:04

Igazán nem akarok szkeptikus lenni, és szurkolok ezerrel, de minden hónapban megtalálják a rák ellenszerét, és ez így megy már minimum egy évtizede. Szóval... Amíg nem mutatnak egy ezer fős emberi mintát, akin akár kezdeti stádiumos rákot gyógyítottak 99% sikerrel, addig csak legyintek.

2015.01.31. 01:06:12

@Eltévelyedés: sajnos azonban a ráknak soha nem lesz ellenszere, mivel nem is egyetlen betegségről van szó, hanem több százról. Nincs olyan, hogy rák általában. És még ha történetesen lenne is áttörés (nem egy bulvárblog szerint, hanem valójában), amire az bekerülne a napi gyógyászatba, az nem a mi életünkben lenne. Rendszeresen olvasni fantasztikusnak tűnő orvosi kísérletekről, azonban a betegellátásban nem változik szinte soha semmi, vagy csak rosszabb lesz. Az ilyen hírek legnagyobb része megmarad az olcsó bulvár kategóriájában.

spinat 2015.01.31. 08:22:01

@Eltévelyedés: semmit sem lehet 99%os sikerrel gyógyítani.

Körömcsiga 2015.01.31. 09:13:00

retrovirus: most attól függetlenül, hogy ez megint egy semmi hír, azért 30-40 éve hitte volna bárki is hogy lesz egyáltalán internet? Nem szabad ilyen földhözragadtnak lenni, igenis még akár a mi életünkben is születhet áttörés, a technológia félelmetesen fejlődik.

2015.01.31. 09:26:23

@Körömcsiga: Rossz hasonlat. Az orvostudomány azon területei fejlődnek gyorsan, amik a technológián alapulnak, pl. képalkotó diagnosztika. Ugyanakkor a legalapvetőbb betegségekről halvány fogalmuk sincs, és remény sincs rá, hogy gyógyítani tudják: cukorbetegség, magas vérnyomás, degeneratív neurológiai betegségek és még sorolhatnám. Mondj az elmúlt 30-40 évből nagy, látványos áttörést az orvostudomány területén, ami bekerült a napi gyógyításba. Én egyet se tudok. Nem olyanokról van szó, hogy sokkal jobbak lettek az MR készülékek, mert az a mérnökök érdeme.

Minden generáció abban reménykedik, hogy majd az ő életében. Azonban ez a pillanat sosem jön el. Az orvostudomány gyakorlatilag megállt, csak a technológia fejlődik gyorsan.

felician 2015.01.31. 09:43:55

@retrovírus: Mit adtak nekünk a rómaiak? :)
Szervátültetések, védőoltások, AIDS-koktél, most így hirtelen.

2015.01.31. 11:09:29

@felician: Totál nem arról beszélsz, amiről én. Egyrészt semmi konkrétat nem mondtál, csak bulvárszintű általánosságokat, mert nem is tudsz semmit róluk. Másrészt én a betegségek (nem sérülések, fertőzések) gyógyításáról beszéltem. Ezen a téren nem volt látványos áttörés, és az esélye is elhanyagolható. Ez főleg a genetikai alapú betegségekre igaz, mint a daganatos vagy érrendszeri betegségek. De csak ha a vírusos fertőzéseknél tartunk: az influenza különböző formáit, maláriát, dengue-lázat a mai napig nem tudják sem biztonsággal megelőzni, sem gyógyítani. Az influenzára vannak alacsony hatásfokú védőoltások, a többire még az se.

HgGina 2015.01.31. 11:16:22

@retrovírus: esetleg a feketehimlő ellenszere? Az annyira bekerült a napi gyógyászatba, hogy már nincs rá szükség. Hacsak valamelyik ruszki vagy amerikai titkos laborban ott nem pihen pár ampulla kórokozó potenciális biológiai fegyverként.

Emellett ne keverjük már a rák ellenszerét egy, a korábbiaknál sokkal hatékonyabban alkalmazható, használható eszköz feltalálásával. A nanorobotok (nem pedig nanobotok) pedig csak eszközök.
Csak a fantázia szabhat határt az eszközöknek. Miért is ne lehetne olyan besugárzás-technológiát kifejleszteni, ahol a nanorobotok akár egyenként küldenek pusztító dózisú besugárzást egy-egy megbolondult, burjánzó sejtnek? Az ma persze határ, hogy nem tudnak 2 nanométeres atomerőművet építeni. De a lehetősége megvan.
200 éve még egy rendes bicikligumit vagy síküveget se tudtak csinálni, vagy rozsdamentes acélt, műanyagokat. Ma meg már megszabadulni se tudunk a sok rohadt PE-palacktól, zacskótól. Csak idő kérdése. Az meg annyi van, mint a tenger.

2015.01.31. 12:44:36

@HgGina: tökugyanazt nyomjátok újra meg újra, mint az elakadt lemezjátszó. Én nem eszközökről meg vírusokról beszéltem, hanem esszenciális betegségekről, amiknek legnagyobbrészt az öröklődött hajlam a kiváltó oka. Ha létezne klinikai formában ilyen gyógymód, hogy nanorobotokkal szállítanak akármit, még akkor is csak tüneti kezelés lenne, és továbbra sincs fogalmuk se, hogy az a fajta tumor miért alakult ki és hogyan lehetne megelőzni. A humán genom projektnek például alig volt kézzelfogható eredménye, holott nagyon sokat vártak tőle.

Ti folyamatosan ilyen céltalan, értelmetlen hülyeségeket hoztok fel, mint feketehimlő meg társai, én viszont alapvető betegségekről beszélek, ld. fent. Nem akarom ismételni magam. Ezen a téren egyetlen áttörést se tud mondani senki, mert nincs és még nagyon sokáig nem is lesz. Ha lesz valaha, az totál a sci-fi területe, amiről nem lehet érdemben vitatkozni.

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2015.02.03. 20:49:53

@spinat: Azért a vakbélműtéteket jórész túléljük. A legtöbb betegségbe már nem halunk bele. Oké, egy szívűtültetés még kockázatos, az nem 99%. De bár járnánk már ott a rákkal is. Szurkolok, mert statisztikailag... nekem is lesz.
@retrovírus: Bocs, tényleg hozzá nem értésből írtam, lehet, hogy van 100 meg mégegy variánsa, amiket különbözőképp érdemes megközelíteni.
süti beállítások módosítása