Gépagy blog

Gépagy blog

Hogyan válasszunk LED-et?

2015. december 15. - fulopmiklos

avagy, amit a LED-ekről tudni érdemes!

Napjaink slágercikke a LED, amelyet boltok és webshopok százai kínálnak. A rengeteg típus és változat közt nehéz eligazodni, ráadásul annyi mértékegység és fénytechnikai jellemző keveredik a csomagolásokon, hogy ember legyen a talpán, aki eligazodik a lumenek, kandelák, luxok és wattok útvesztőiben. A hétköznapok vásárlóinak, a speciális világítástechnikai szakismeretekkel nem rendelkezőknek igyekszünk segíteni az alábbiakban.

retrofit-led.jpg

A LED, annak ellenére, hogy a jövő és már részben a jelen fényforrása, még sem egységteljesítményeiben, sem  fénytechnikai tulajdonságaiban nem olyan kiforrott és kompatibilis, mint például a (manapság már kivonásra ítélt) izzólámpa vagy a fénycső. A vásárlón az sem segít, hogy a korszerű termékek és tisztességes forgalmazók mellett olyan kereskedők is felbukkannak, akik a LED-et övező misztikumot és divathullámot meglovagolva próbálnak gyors sikerekre szert tenni, mindenféle szakismeret nélkül.

Akkor most már nem Wattban gondolkodunk?

Évtizedeken keresztül megszoktuk, hogy egy adott fényforrás villamos teljesítménye közismerten meghatározza az általa szolgáltatott fény mennyiségét, és ez többé-kevésbé gyártófüggetlen: a 60-as izzó egy 60-as izzó fényével világít, nem több, nem kevesebb. Teljesítmény alapján még egy fénycső esetén – a speciális felhasználási területekre szánt típusoktól eltekintve – sem lehetett nagyon mellényúlni.

A hétköznapi felhasználó, aki csak a saját lakásában, lakóházában foglalkozott világítástechnikával, és sokáig szinte kizárólagosan izzólámpát használt, különösen hozzászokott, hogy a fényt izzólámpás egységteljesítményekben mérje, ezzel párhuzamosan költségei is nyilvánvalóak voltak. Most néhány wattos LED-fényforrásokat kínálnak neki, ami csábítóan hangzik, de valójában mennyi és milyen fényt fog kapni a pénzéért?

A LED fényforrásaink pillanatnyilag annyira különbözők, hogy nem fejezhetjük ki wattokban a fényüket, ez hibás vagy félrevezető lehet, nincs olyan standard LED-egységteljesítménysor, mely a szokásos izzólámpáknak (25-40-60-75-100 W) fényáramukban megfelelnének.

lumen.jpgMi a fényáram?

A fényforrásainkra (az irányított fényűeket kivéve) legjellemzőbb fénytechnikai mennyiség a fényáram, ezt lumenben [lm] mérjük. Ez – nagyon leegyszerűsítve – az összes fény, melyet a fényforrás bármely irányba kisugároz. Kisiskolás példával élve: ráhúzunk egy zsákot a fényforrásra, hirtelen csapdába ejtjük a fényét és gyorsan megszámoljuk, mennyi fény van a zsákban. (A valóságban a zsák egy gömb, a megszámolást pedig műszer végzi, de a lényeg szempontjából ez most mindegy.) Ez a legfontosabb mennyiség, mert korszerű  fényforrásainkat csak fényáramuk alapján tudjuk összehasonlítani. Gondolkodásunkban is váltani kell: az „ide 2 db 60-as izzó elég lenne” gondolat helyett az „ide kb. 1400 lm fényáram szükséges” mondattal kell barátkoznunk.

lumen_watt.jpgFényhasznosítás

Fényhasznosítás az a mennyiség, mely megmutatja, hogy egységnyi fényáram előállításához mennyi elektromos teljesítményt kell felhasználni, mértékegysége lumen per watt [lm/ W]. Ez egy hatásfok jellegű mennyiség, nagyon fontos jellemzője a fényforrásnak, különösen a LED-ek egymás közti összehasonlítása esetén, hiszen ma a piacon kb. 40-110 lm/W közt bármilyen fényhasznosítása lehet az egyébként minden más tekintetben hasonló (azonos formájú, fejű, teljesítményű) fényforrásoknak. Itt kell megjegyezni, hogy a korszerű fénycsövek 80-90 lm/W, a kompakt fénycsövek 70-80 lm/W fényhasznosításúak, tehát a LED-eknek ezeket az értékeket számottevően felül kell múlniuk, hogy kiérdemeljék a leggazdaságosabban üzemeltethető beltéri fényforrás jelzőt (és most a beruházási költségekről és megtérülésről még ne is beszéljünk).

candela.jpgFényerősség

A fényerősség egy adott irányba (térszögbe) kisugárzott fényt jelenti, képletesen szólva „egyetlen fénysugár”, mértékegysége a kandela [cd]. Jelentősége az irányított fényű lámpák összehasonlításánál van, de ez esetben a fényerősség térbeli eloszlása (a lámpa milyen szélesen sugároz, melyik irányba milyen intenzitással) szintén fontos.

Megvilágítás

A megvilágítás az a mennyiség, melyet a fényforrás egy adott felületen okoz, mértékegysége a lux [lx]. Nem a fényforrás jellemzője, hiszen a megvilágítás függ attól, hány darab, milyen irányú, milyen messze lévő, milyen fényeloszlású stb. fényforrással világítunk. Luxban mérve nem lehet összehasonlítani két különböző fényforrást!

Fénysűrűség

A fénysűrűség alatt azt a fényt értjük, mely a tárgyak meghatározott felületéről egy adott irányba, pl. épp a szemünkbe érkezik, mértékegysége a kandela per négyzetméter [cd/m2]. Nagyon fontos mennyiség, hiszen kizárólag ezt látjuk, a többit csak műszerekkel mérhetjük. Mégis, jellegéből adódóan szintén nem alkalmas fényforrások közvetlen összehasonlítására, (hacsak nem a fényforrás felületének kápráztató hatását vizsgáljuk, de az egy másik történet).

megvilagitas-fenysuruseg.jpgmegvilágítás = fényáram része/felület [lx]                  fénysűrűség = fényerősség/felület [cd/m2]

A világítástechnikában járatlan kereskedők sokszor szinonimákat látnak a fenti kifejezésekben, pedig téves használatuk nagyban megnehezíti a termékek megítélését, összehasonlítását, kiválasztását. Ha a cikkünkben sorba vett fénytechnikai jellemzőkkel, de legalább a fényáram-érték fontosságával tisztában vagyunk, már nem sétálunk be a LED vásárlás során olyan könnyen az „erdőbe”.

Megfelelő LED-et választani nem könnyű, ám mindez ne vegye el senki kedvét attól, hogy e korszerű fényforrásra váltson. Tanácsként azt adhatnánk, hogy kerüljük az olyan cégeket, ahol a fényforrás-forgalmazás nem fő tevékenységként jelenik meg.  Jóval nagyobb biztonságban érezhetjük magunkat, ha szakkereskedőkön keresztül szerezzük be a LED fényforrásokat, aki pedig nagyobb beruházáshoz, közületi cseréhez keres megoldást, vagy csak továbbra is elveszve érzi magát a LED témában, az forduljon bizalommal világítási szakemberekhez, világítási szakmérnökökhöz.

A poszt Nádas József a Villanyszerelők Lapjában megjelent WEB-es LED-ek I. és WEB-es LED-ek II. című cikkei alapján íródott.

A bejegyzés trackback címe:

https://gepagy.blog.hu/api/trackback/id/tr578174090

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2015.12.16. 10:34:50

Rossz a link az index2 oldalán, belecsúszott egy ".com" Szerintem írj a gépháznak...

Terézágyú 2015.12.16. 11:18:55

Már bocs, de ezzel a cikkel abszolút nem segítettél annak, aki mondjuk most egy ledes fényforrást akar becsavarni a frissen kiégett 60 wattos izzója helyére...

KelemenGy 2015.12.16. 11:50:18

Ügyesen eldugva azért ott van a cikkben az az infó, hogy a lument kell figyelni a watt helyett. Eddig oké, de a luxos, kandelás eszmefuttatás helyett (hiszen a szovegben említve is van, hogy ezek alkalmatlanok fényforrások összehasonlítására) inkább a korábban megszokott 40W-os, 60W-os, stb. izzók jellemző fényáram értékeit lett volna hasznos megadni, hiszen az már valós összehasonlítási alapot adna a LED fényforrás kiválasztásához. Ha már mindenképp tovább kell tudományoskodni a a sztorit, akkor inkább a színhőmérséklet témakörébe érdemes belemenni még.

Attila64 · www.sagaontour.ca 2015.12.16. 11:51:19

Összefoglalom: mielőtt LED-et veszel, végezd el a műszaki egyetemet!

MonsieurCubée 2015.12.16. 12:27:13

Abszolút építő jellegű kritikaként mondom, hogy szerintem ebből pont az nem derül ki, hogyan válasszunk LED-et. Habár én eddig lecseréltem sok izzót LED-re (nem feltétlenül saját lakásban) és nem volt problémám a kiválasztással, de nekem sem egyértelmű, hogy akkor most mégis hogyan kéne választanom. Nekem az jön le ebből, hogy kérjek segítséget szakkereskedőknél, azaz pl Tesco-ban nehéz lesz választani, ami egyáltalán nem igaz.

Meg lehet feleltetni a hagyományos izzókat a fényáramuk mértékével a LED-ekhez és így máris sokkal egyszerűbb választani, főleg, ha a többi fontosabb jellemzőjéről is le lenne írva, hogy mit jelent, ugyanis elég egyszerű.

VoluntartistA 2015.12.16. 12:27:51

KelemenGY-nek igaza van. Nincs hozzáfűznivalóm.

rockjano 2015.12.16. 12:34:31

A tapasztalataim szerint az elméleti szorzó 10 de a gyakorlat inkább a 6-7-est támasztja alá.. ha akarunk egy 50W-os izzónak megfelelő LED-et akkor 8-12W-os LED-ben kell gondolkodnunk (a 2-3W felejtős). A másik amit tudni kell hogy a LED is melegszik és nem bírja a hőt ezért a LED fényforrások fizikailag nagyobbak így nem mindig férnek be a régi lámpatestekbe. És hiába meleg fényű az sem olyan meleg mint a régi izzó… de azért nem rossz és nem égeti szét a foglalatokat mint a hagyományos izzó. A fénycsöves izzónak már nincs sok értelmük a LED lassan eléri az árukat…

bisop 2015.12.16. 12:36:47

Tapasztalat (szerintem, szemre):
10w led alatt erős kompromisszum szükséges.
7 w led szemre 25w-os ízzó
3 x 13w led szokatlan "fénymennyiség" (nem vagyok mérnök), de a konyhába elég.
Éjjeli lámpába elég a 3w led
Nappaliban nem cseréltem le a 3 x 23w compact csöveket, mert csak ugyanekkora teljesítményű led tudná ezt a fényt. (majd, ha kiég, talán).
De ettől függetlenül, mindenképpen meg kell barátkozni a led teljesen más természetű fényével.

bravura 2015.12.16. 12:39:15

semmit nem érő cikk.

Balt 2015.12.16. 12:40:53

@KelemenGy: Igen, ezt én is hiányoltam, eléggé nem köztudomású, nekem is rá kellett keresnem, pedig egy évet tanultam világítástechnikát (általános és helyi megvilágítás méretezése stb.).

Pardon, hogy gyártói oldal - érdekes, különböző gyártóktól -, de legalább nem "légből kapott", igaz, a még gyártásban lévő halogénekről:
bolthely.hu/tungsram/lista/47b1b78b5a9bd_Normal_izzok

Normál, átlátszó burás:
42W halogén ( ~60W): 630 lm
53W halogén ( ~75W): 840 lm
70W halogén (~100W): 1200 lm
105W halogén (~150W): 1980 lm
140W halogén (~200W): 2800 lm

Kisebbek (is): kiszamolo.hu/wp-content/uploads/2014/01/wattlumenledizzo.jpg

bisop 2015.12.16. 12:44:01

Még egy, nekem úgy tűnik, hogy a compact csövek fénymennyisége és a fogyasztási aránya közelít a led-es világítótestekéhez, esetleg élettartamban jön ki jobban a led.

Balt 2015.12.16. 12:48:06

@rockjano: Én megfogadtam, hogy többet nem veszek kompakt fénycsövet. A 6000-10000 óra helyett némelyik élettartama inkább a normál izzóéhoz közelít (még csak nem is gyakori ki-/bekapcsolás mellett). Nem no-name: Philips, GE, Osram.

Az EU ismét jól tökön rúgta magát környezetvédelmileg, tekintve, hogy ezek ártalmas higanyt tartalmaznak - a hagyományos izzók ártalmatlan nemesgázaival szemben -, a visszagyűjtés, ha meg is van oldva, óhatatlanul az üveg sérülését jelenti. Ergo: inkább a fénycsövet kellett volna betiltani környezetvédelmi szempontból.

Robyyy 2015.12.16. 13:08:07

Ez kuvara semmit nem segitett egy laikusnak.... Az fontosabb lett volna, hogy pl. melyik marka a megbizhato megis aranylag olcsobb, jo minosegben gyartott, hosszu elettartalmu es melyik nem. Igy maradok amellett, hogy -info hijjan- Philipset veszek mert ok talan jo minoseget gyartanak. Pedig biztos van mas olcsobb is jo minosegben. Errol kellett volna egy cikk.

Alick 2015.12.16. 13:20:54

Vettem egy csomó 13 W-os ledes égőt, 1100 lm körüli fényáramosakat... kellemes fényárban úszik a lakás. :)

ipon.hu/webshop/product/canyon_13w_e27_1100lm_4000k_ae27fr13.5w230vn/961292

igazi hős 2015.12.16. 13:23:15

"tehát a LED-eknek ezeket az értékeket számottevően felül kell múlniuk, hogy kiérdemeljék a leggazdaságosabban üzemeltethető beltéri fényforrás jelzőt (és most a beruházási költségekről és megtérülésről még ne is beszéljünk)" Nagyvonalúan kihagytad az élettartamot így könnyű nem beszélni a megtérülésről, pedig a ledes lámpák pont ettől lesznek igazán olcsók, hiszen a ledek élettartama 5-10-szer nagyobb. A másik "kifelejtett" tény a fényáram felépülési sebessége. Kompakt fénycsöveknél nem ritka, hogy egész halványan indul és több mp kell mire -közel- teljes fényerővel világít, ledeknél általában tizedmásodpercek kellenek ehhez. Szerelőlámpában használok olyan takarékos izzót, ami bírja a hideget, meleget, de egy percig melegszik be, de WC-be ilyet nem raknék.

A kulcslyuk szelleme 2015.12.16. 13:49:06

Szerintem az is nagyon fontos, hogy milyen és mennyi LED és milyen elrendezésben biztosítja a specifikáció szerinti fényáramot. Hiába a megfelelő lumen érték, ha a LED-es fényforrás koncertráltan világít, míg a korábbi izzó szinte gömbfelőleten, akkor eléggé csalódás lesz a csere.

A kulcslyuk szelleme 2015.12.16. 13:51:26

Ráadásul a melegfehér is elég kellemetlen fényt ad, messze nem olyat, mint a hagyományos izzó. Nemrég cseréltem az étkezőasztal felett a 60W-os izzót 15W-os, melegfényű kukorica LED fényforrásra, és olyan beteg fénye van, hogy rosszul vagyok tőle, még a szemem is fáj. Pedig nem direktben világít, hanem egy tejüveg búra mögött. Egyelőre marad, hátha megszokjuk...

Division 2015.12.16. 13:52:53

@igazi hős: A ledek lehet, hogy tovább bírnák, de a mellé rakott hulladék elektronika gondoskodik arról, hogy hamarabb tönkremenjen mint egy hagyományos izzó.

ProsTata 2015.12.16. 14:00:07

Én mostanában kezdtem áttérni a LED-es fényforrásokra.
A cikkben néhány dolog nem került kifejtésre, márpedig nagyon fontos dolgok ezek!
1. Színhőmérséklet
2. A Lumen figyelése teljesen megtévesztő lehet, amire lentebb példa is lesz. A kibocsátott fénynek sokszor akár a fele sem hasznosul, még korszerűnek tartott világítótestekben sem! Egy megfelelő LED fényforrás csodát tud tenni ezeknél!

Tapasztalataim:

A pultvilágítás, eredetileg 3x20W MR16 hidegtükrös halogén helyett 3 db 4W-os (4x1W power LED) 38 fok 3000K-es LED. A szubjektív érzékelhető fény sokkal nagyobb lett! Utólag visszagondolva valószínűleg 3 db 3W-os is helyettesítette volna. Így 4x700 Ft-ba került a csere. A fénye fehérebb, amire számítottam is, de egyáltalán nem zavaró.

Fürdőszoba tükör és szekrény világítás. Gondoltam, ide apai-anyai mehet, 3 db 5W-os MR16 2700K 120 fok LED került be 20W-os hidegtükrösek helyett. Zavaróan erős fénye van. Még szokjuk. 1500 Ft/db-ba volt a csere.

Konyha pultvilágítás T8 36W-os (120 cm) fénycsövek helyett 18W-os melegfehér (kb 3000K) fénycső került be az eredeti armatúra átkötése után. Az érzékelhető fény a W feleződés ellenére erősebb. Magyarán bőven helyettesíti. A csere kb 5000,- Ft/db, de én elég drágán vettem.

Előbb utaltam, hogy a fényforrás formája és elhelyezése mennyire befolyásolja az eredményt. A fénycsöveknél a fénycső világító felületének általában 30-50%-a az armatúra felé fordul. Hiába tükrös ez a felület a modernebb armatúráknak, a reflexió nagy része elveszik, hiszen magára a fénycsőre vetül vissza. Ez nagyon leronthatja a hatásfokot. Ezzel szemben a LED fénycső hátrafelé nem világít, azaz a reflexió nem játszik közre. Így lehet, hogy az elvben hasonló lumen/W hatásfokú LED és hagyományos fénycső esetében a fele akkora teljesítményű LED fénycső ugyanúgy teljesített!

A hétvégén szerelem fel az új növényvilágításomat. Korábban ezt is 60w halogén világította, ami konkrétan kevés volt. Most ezt 2 db 12W-os COB LED fogja váltani. Ha csak kb 7x szorzóval számolok, akkor 90W hagyományos megvilágításnak megfelelő fényt kapok, mivel a világítási szög, vagy felület lényegesen nem változik. Itt érzésre nagyobb különbségre számítok a puszta "50%"-nál, mert eleve hidegebb fényt sugároznak a LED-ek, a növények azt jobban szeretik.

KelemenGy 2015.12.16. 14:05:49

@Balt:
Nekem is a gugli segített elindulni (teszem hozzá, soha nem tanultam ilyesmit, csak van némi műszaki érzékem). Jelenleg ott tartok, hogy otthon lassan minden foglalatban LED égők vannak (nem áll rá a kezem, hogy izzónak írjam), egyesével nagyjából 400 lumen körüli fényárammal (5W E14 és 5,5W E27), ezeket megfelelőnek érzem, normális megvilágítást adnak. A lakás belmagassága 3,6 m, vagy magasra helyezett falilámpákban, vagy plafonlámpákban vannak az égők.

Vigyázat, hosszúlé következik, de hátha segít valakinek:
A nappli+konyha funkciót ellátó ~25 m2-es helységben pl. 4 db 5W E14 teljesít szolgálatot egy plafonlámpában, ha nem számítom a LED szalagos pultmegvilágítást (ami egyébként 4*50cm csík sorba kötve egy 12V 1W-os tápon). Az átlag tevékenységekhez tökéletesen elég, aztán ha kell még fény, akkor ott a vonalhalogén állólámpa :) A kb. 5 m2-es előszobát 2 db 5W E14 világítja be tökéletesen egy falilámpából. Ennek a párja a fürdőben a tükör felett kapott helyet, oda is tökéletesen elég ennyi fény általában, de ki lehet egészíteni még egy 5,5W E27-tel is. A zuhanyzóban nem árt látni, így ott a plafonlámpába 4 db 5,5W E27 került, a hálóba viszont nem kell akkora fény, oda elég 2 db 5W E14, ezen kívül még az íróasztal fölé került még 2 db 5W E14.
Ahogy fentebb írtam, mostanra mind LED egyenként kb. 400 lument tudnak. Ahogy látszik is, nem kevés égő ez, összesen 10 db 5W E14 és 5 db 5,5W E27, szóval nem bánom, ha nem kell sűrűen cserélgetni, ez volt a legfőbb érv a LED mellett. Persze nem elhanyagolható az sem, hogy ha minden lámpát felkapcsolgatok, akkor is összesen 77,5W az egész. Az egyetlen vonalhalogén pedig 100W-os, szerintem sejthető, hogy nem nagyon kapcsolom fel, ha csak egy mód van rá, hogy megússzam. Kompakt csöves verzió is volt korábban, akkor 7, illetve 9W-os csövek kellettek. Még akkor is rosszabb alternatíva a kompakt cső, ha azt a verziót számolom, hogy mind a 15 égőt 7W-os kompakt csőnek veszem, mivel úgy 105W-ról beszélhetünk. Persze mindezt úgy, hogy gyakrabban ég ki a fényforrás és kevesebb fényt is ad (300-310 lumen).

Gukker 2015.12.16. 15:04:12

@A kulcslyuk szelleme: Ez abból a nagyon fontos (és a cikkben sem említett) tényből adódik, hogy az energiatakarékosságnak ára van. Mégpedig, hogy ezek a fényforrások sokkal szűkebb spektrumban sugároznak, mint az izzószálak. Ez magának a fényforrásnak a színén nem nagyon látszik, de a tárgyakról visszavert fénye teljesen más. És persze gyengébb is. Ezért tűnik furának, kellemetlennek.

lajafix1 2015.12.16. 15:09:47

én vagy 5 éve kezdtem óvatosan veszegetni LED izzókat és már megfogadtam hogy webshopból soha többet noname kínait, a legjobb 9 hónapig bírta. Valami fórumban olvastam hogy az IKEA kínai vackai egész jók és TARTÓSak. 2014 elején vettem vagy 10 darabot, eddig -lassan 2 év- mindegyik megy, pedig a számlák megvannak, fényük jobb minőségű mint a noname webshoposoké.

Persze Philips lenne a jó de aranyárban adják.

lajafix1 2015.12.16. 15:15:24

vagy 1 hete néztem a youtube-on IKEA LED izzóról házi tesztet, ott még kimutatták, hogy vibrál a korábbi széria, a most megjelent új már nem. mobiltelefon fényképezőjén ellenőríztem ,valóban 'hullámzik', engem eddig nem zavart.

A kulcslyuk szelleme 2015.12.16. 16:01:10

@Gukker: A színvisszadásra gondolsz, ugye? Ez is egy lényeges szempont. Az én fényforrásomnál ez 80% feletti, gondolom, inkább 80%, mint 90-100% (utóbbit közelíti a hagyományos izzó). Pedig ez is szempont volt a választásnál, de úgy néz ki, hogy még a 80% is kevés. Legközelebb keresek 90% vagy felettit, de azok meg elég drágák. Ahogy számolgattam, nem biztos, hogy megtérül a csere. És egyelőre még kapni hagyományos izzókat is.

5perc 2015.12.16. 17:31:59

"A LED fényforrásaink pillanatnyilag annyira különbözők, hogy nem fejezhetjük ki wattokban a fényüket"
Pontosan ez a probléma. Nem úgy világít, nem oda, nem olyan erővel, nem olyan színnel, mint amire >>szükségem lenne<<. Én nem akarok egy irányba világítani. Férjen be a régi helyére és legyen E27! Majd ha nem különbözik ennyire és összehasonlító wattban pontosan megadható, veszek. Addig nem. Csak észreveszik magukat egyeszer a gyártók.
Az élettartam az egyéb elektronikák miatt kamu, nincs esélye behozni az irreális árát. Az EU itt teljesen mellényúlt.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2015.12.16. 19:23:27

@5perc: ez a hozzászólás totális marhaság. A watt nem fényerő hanem fogyasztás. A LED-es lámpák fényerejét azért nem lehet wattban kifejejezni mert az nem a fényerő mértékegysége. De a hülye magyar nem fogja fel és inkább veszi a 60 wattos izzót, meg a 2500 wattos porszívót, akkor is ha jobban járna az újabbal.

A ledes égők mind E27 mind spotlámpákhoz kaphatóak, és ahol sokat égetjük (pl gyerekszoba) ott már régóta az van. (1.5 wattos ami egy 40-es izzót váltott ki tudásban). 60 wattos

Nyilván ahol nem használom gyakran ott még nem cseréltem le. Fénycsöves e-takarékos égők égtek ki, Ledes még nem.

Elnézve egy-két ikeás akciót, nem rétem minek bohóckodni kínai webshopokkal.

úgyiselfelejtem 2015.12.16. 20:49:37

Elképedve olvasom a számokat.
Nem ilyenekre emlékeztem, megnéztem az ikea weblapját. 400lm, 6,3w ez kb. 40w-os hagyományosnak felel meg fényben. Na ez pont olyan kategória, ami pont arra elég, hogy ne rúgj bele az ágy lábába, mert olvasni mondjuk nem lehet. Persze, ha ezt a fényt egy 10*10-es területre vetítjük (spot), akkor fényesebb, de akkor a környezetre nem jut semmi.
Fentebb olvastam, hogy 4*5w-os led, hű de jó. Hát kérlek 1db 20w-os kompakt fénycső kivilágítja ott a szemedet is.
Vettem régebben próbaképp ilyen ledes cuccokat, az éjjelilámpába jó(spot), mert nem ébred fel az asszony, ha hajnalban kell munkába mennem. Az e27-eket kipróbáltam pár helységben pár napig, marha kevés fényt adtak. Ment is az egyik a spájba, a másik meg a kinti lámpába. Ott elég a kevés fény, és nem baj, ha véletlen felkapcsolva maradt.

Én még úgy tanultam, hogy a gyenge fény rontja a szemet, ebben történt valami változás az utóbbi időben?

ProsTata 2015.12.17. 11:38:08

@úgyiselfelejtem:
Hozzászólásod egyetlen mondata értelmezhető számomra:
a gyenge fény rontja a szemet. Mondjuk ezt sem teljesen korrekt, mert ez helyesen inkább a nem megfelelő fényviszonyok rontják a szemet. Merthogy nem mindegy mire mekkora megvilágítást használsz. De ez csak apró helyesbítés, biztos Te is így gondoltad, csak nem fejtetted ki részletesebben.
A 20W-os kompaktfénycső nem tudom hogyan világítja ki a szemedet? Nálam a fiam 11 m2-es szobájában két 23W-os fénycső ad elégséges fényt. Valószínűnek tartom, hogy optikai csalódás áldozata vagy, mert a szem alkalmazkodik a fényviszonyokhoz. Egy objektív mérés, akár egy primitív lux mérés pillanatok alatt kimutatná, hogy nem is elég. Na ez biztosan rontja a szemet.
A LED fényforrások fejlődésének nem mindegy melyik fázisában vásároltál ahogy írtad, régebben fényforrást. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy én végigkövettem ezt a folyamatot, már meg sem tudom mondani hanyadik generációnál tartunk. Már kezdetektől sorban jöttek hozzám az üzletkötők és kereskedők, hozták a mintákat, bemutatókat tartottak, ellenőrző méréseket végeztettem. Igen végeztettem, mert van lehetőségem rá, ami talán az egész országban 2-3 helyen áll rendelkezésre.
Korábban én magam voltam az, aki itt, vagy valamelyik másik, de ezzel a témával foglalkozó blogon óvtam mindenkit a kapkodástól, mondván várjanak, a technológia még nagyon gyerekcipőben jár és jelenleg csak az ígéret földje, fele sem igaz! Viccesek voltak pl. az MR16-os hidegtükrös kivitelek megtömve egyszerű 5mm-es fehér LED-ekkel. Ugyanezeket árulták E27-es foglalattal is opál uveggel, ami miatt nem is tudták mekkora gagyit vetettek meg a vásárlók.
Ma már, amikor megjelentek a CREE, COB és egyéb komoly teljesítményű LED típusok és LED chip-ek, valós alternatívát nyújtanak a kompaktfénycsövekkel szemben is.
Mostanában számos közösségi tér és iroda világítást csináltattam meg LED-el. Nem tudom mikori a tapasztalatod, de valószínűleg elavult.
Olvasd el, amit írtam az előző bejegyzésemben, ott konkrét tapasztalatokat írok le. Hátha hasznát veszed! Nem beszéllek rá, csak felhívom a figyelmedet, a LED technológia dolgában ugrásszerű fejlődés történt az elmúlt egy-két évben és az árak ezzel szemben zuhantak. Ezért válhattak reális alternatívákká.

5perc 2015.12.17. 14:17:10

@Ződ2000:
Kedves vagy, beléd is! Ha már így megszólítottál:
"A watt nem fényerő hanem fogyasztás." - faszság, teljesítmény a szabványos ISO neve, ami régi izzónál lineárisan arányos a fényerővel. Az összehasonlítható azt jelenti, hogy hasonló fényt ad ki ugyanolyan szögben és ne kell fejben egy hétváltozós mátrixegyenletet megoldanom (a "hülye magyar", -svéd, -albán, de -portugál sem fogja), hogy kisakkozzam, jót választok-e. Nincs rá természetes indok, miért kellene 30 fokos szögben egy hullámhosszal világítanom. Nekem ragyogjon a mennyezet is, és ne legyenek sötét lyukak és kotrasztos árnyékok a szobában, mert szétkúrja a szemem. Hogy a saját gyerekeddel hogy baszol ki, az a ti kettőtök magánügye lesz majd ("led élettani hatásai").
"jobban járna az újabbal" - nem járna jobban, a 30-100ezer óra kamu, a 8/20-szoros árral és a végén mindig ugyanazzal a csökött átlagos "jóhaegyév"es elektronika élettartammal, ráadásul csökkenő fényerővel nem spórolja meg az árát.
"A ledes égők ..E27 ..lámpákhoz kaphatóak"- csakhogy a megfelelő fényerejű led körte része a melegedés miatt sokkal szélesebb (50mm helyett legalábbb 60mm), mint a hagyományosé és nem fér bele a régi lámpatestek jó részébe. És hadd ne kelljen már egy égőcseréhez átalakítani a lakás teljes villamos struktúráját, csak mert a gyárak kilobbizták, hogy csak az új, drága, de kényelmesen gyártott szarukat lehessen kapni!

Ződ2000 · http://egzostive.com 2015.12.17. 17:52:05

@5perc: a hagyományos égőknél sem feltétlenül igaz hogy a fogyasztási adat irányadó, csak nem voltak akkora különbségek mint a Ledeknél (ahol tizedét fogyasztja), az hogy 2/3át fogyasztja nem annyira látványos.

A Ledes izzó kroszerűbb, és jobban lehet konfigurálni, nemcsak színben de pl hogy spot vagy széles szögben szórja a fényt. Nyilván, meg kell nézni az adatokat mielőtt az ember megveszi.

Amúgy ha megveszel egy kínai gagyit ne lepeődj meg ha minőségi gondjaid akadnak. Amit az Ikeában vettem abból ledes még nem merült le, kivéve egyet ami valszeg szériahibás volt, mert alig használtuk.

Van pár égő amit minde3n nap napi 10 órát égetünk. Ott kb pár hét alatt behozta az árát a Ledes égő. A kamrában ahol hetente párszor kell fény pár percre, ráér a hagyományos is. A kettő között meg aszerint variálunk hogy hirtelen kell fény rövid időre, pl fürdőszobába (inkább ledes) vagy ráér hogy bemelegedjen.

ProsTata 2015.12.17. 22:01:55

@5perc:
A felvett elektromos teljesítmény hozzávetőlegesen valóban arányos a hagyományos izzóknál a kibocsátott fénnyel. Feltéve, hogy ugyanazon típusú beépítésű fényforrásokról beszélünk. Ugye így értetted?
A LED-ek élettartama ha nem gagyit veszel, akkor lehet akár 50-60 ezer óra, DE!
Valóságban a korrekt gyártók (nyilván nem a no name cégek) azt adják meg, amikor a kezdeti fényereje a LED fényforrásnak 10%-al (asszem ennyi) csökken. Merthogy idővel csökken. Azért tegyük hozzá, hogy a reális 20-25 ezer óra is sok évet jelent. Ha pedig mégsem, mert állandóan égeted, akkor meg még jobban megéri LED-re váltani, mert hamar megtérül.
A hagyományos és LED méretbeli különbségek ma már nem jellemzők, ha rákeresel, kapsz ugyanakkorát is, nem hiszem, hogy ez gond lehet. Illetve ha valami, akkor az a zavarba ejtő választék a gond, ami éppen a LED technológiából és annak sokféleségéből következik. Most gondold végig, hogy ugyanez mennyivel problémásabb történet, amikor a hagyományos izzót hasonló fényerejű kompakt fénycsőre cseréled! Na ott van igazán méretbeli eltérés!
Amúgy én nem a meglévő világtótestekben történő fényforrás cserét javaslom. Persze, ahol lehet, ott csináljuk!
Szvsz sokkal nagyobb jelentősége van, hogy amikor új világítás tervezésnél, kialakításnál már eleve LED-el tervezünk, pl egy LED panellel, vagy akár csillárral. Éppen a napokban jártam egy világítástechnikai szaküzletben, már az összes ismertebb tömeggyártó ráállt (MASSIVE stb), a választék kezd minden igényt kielégíteni.
süti beállítások módosítása